#Kultúra
Szabadság
A Még egy kívánság című filmet október 30-tól vetítik a romániai mozikban, köztük több erdélyi városban is – Kolozsváron pedig az alkotók jelenlétében mutatják be a filmet.
Itt az újabb Heti Klassz, Grafitember szubjektív komolyzenei és kulturális koncertajánlója.
Freddie Mercury koronája is előkerült.
Reptéri kormányvárókkal és bérelt luxusgépkocsikkal jártak az azóta már Magyar Péter felé közelítő zenész kedvében.
Bemutatkozik a PhalloFill nevű vállalkozás, amely az önbizalomhiányos férfiakra épít.
A nő „rasszista, jéghideg vérű” embereknek nevezte az énekes jogi képviselőit.
Jordán Tamás nem akart protekciót kérni Jordán Adél színművészetis felvételijénél, de tud olyan egyetemekről, ahol ez megtörtént.
A Fjord országos premierje 2027. január 15-én lesz, gálával összekötött bemutatót tartanak a bukaresti Sala Palatului-ban.
Már nem alkotnak egy párt a férjével.
Szilasi Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjével és szentmisével emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira a nemzeti gyásznapon, november 4-én Kolozsváron, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának szervezésében - közölte kedden az MTI-vel a szervező.
Őt is váratlanul érte a hír.
Kultúra
S_Georgina
2026. 10. 27., k - 12:53
Filmvetítésekkel, kiállítással, könyvbemutatóval és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket az Emlékezés Fesztivál 2026 – Az emlékezés rügyei című rendezvénysorozat, amely ma veszi kezdetét a szabadkai Lifka Sándor Art Moziban, és november 2-ig tart.
A dalok mögött történetek és korabeli képek nyitottak ablakot az elmúlt évtizedek zenei világára, de egy kiadvány segítségével otthon is folytathatják a zenei felfedezést.
Az ünnep Nesztor krónikás, a Kijevi Rusz kiemelkedő történetírójának emlékéhez kötődik.
Életrajzi könyv jelent meg a három éve elhunyt színészről, aki nagy mókamester hírében állt.
175 millió dollárnál jár a következő Star Wars-film költségvetése
Az Osasuna a legutóbbi 12 idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg.
Izland egyik legismertebb szerzőjének végre Magyarországon is megjelent regénye. A vulkán árnyékában története a fájdalom és a gyász mélyére vezet, a végén reménnyel.
Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a klímaváltozás első halálos áldozatai tömeges méretekben a boszorkányként megbélyegzett, ártatlan emberek voltak.
Készült egy újabb jó, magyar sorozat. Különösebb erőlködés vagy szájbarágás nélkül vontak be a történetbe aktuális, a magyarországi közéletet is érintő témákat, és még egy bizarr természetfeletti csavart is sikerült belecsempészni a Keselyű című minisorozatba.