#nagyvilág
Aki nemrég még Orbánnal rakijázott Boszniában.
+2 hasonló
Több száz embert őrizetbe vettek.
+2 hasonló
Donald Trump szerint az Egyesült Államoknak még egy-két iráni célpontot kell „elintéznie”, köztük a Kolang-hegyet, ahol feltételezések szerint föld alatti nukleáris létesítmény működhet.
+2 hasonló
Kizárta az alkotmánybírósági válság kompromisszumos rendezését Donald Tusk lengyel miniszterelnök
+2 hasonló
Súlyos alkotmányos és politikai válság robbant ki Lengyelországban, miután a kormányoldalhoz köthető bírák felfüggesztették az Alkotmánybíróság vezetetőit.
+2 hasonló
A gyanú szerint szándékosan. A férfit törött lábbal tartóztatták le.
Vasúti infrastruktúrát fényképezett.
„Az orosz hatóságok – az orosz titkosszolgálatok – arra kényszerítették a szerkesztőséget, hogy befejezze a munkáját” – mondta Szergej Szokolov főszerkesztő.
+2 hasonló
Példátlan készültséget rendeltek el.
+2 hasonló
Az izraeli választás hivatalos eredménye szerint a Likud maradt a legnagyobb párt, de az ellenzék összesen 67 mandátumot szerzett, ami parlamenti többséget jelenthet számára.
+2 hasonló
Már 69 halálos áldozata van a spanyol vonatbalesetnek.
+3 hasonló
Ismét hetvenezer rendfenntartó lesz a francia utcákon.
Hárman meghaltak, többen megsérültek.
+3 hasonló
Tragédiába torkollott a heves esőzés.
+2 hasonló
Hajdu Márton a Tisza Párt egyik fontos külpolitikai háttérembere volt a választások előtt, azóta a parlament Külügyi Bizottságának elnöke. Interjú arról, melyek a tiszás többség külpolitikai elképzelései a magyar parlamentben.
Ursula von der Leyen vetette fel Kanada társult uniós tagságának lehetőségét, ám most tagállami vezetők Friedrich Merz vezetésével közösen léptek fel az ötlt jegelése mellett.
Kiderült, hogy nem figyelmeztették a Renfe járatát, hogy a vonalán vesztegel egy másik vonat.
A demonstrálók egy része összetűzésbe került a rendvédelmi szervekkel, mire a rendőrség könnygázt vetett be tömegoszlatásra.
+2 hasonló
Az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú ukrajnai rendezési tárgyalások európai részvétel nélkül zajlanak majd, erről megállapodás született az amerikai féllel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Vesztyi hírszolgálatnak nyilatkozva.
+2 hasonló
A szerbiai választásokon a győztes Diáklistával együttműködő Vajdasági Magyar Újrakezdés elnöke, Rózsa Zsombor a 24.hu-nak elmondta: a hallgatói listán három magyar is bejuthat a szerb parlamentbe.
+2 hasonló