#Politika

0 komment

Ezt a bankrablást több mint 10 éve nézzük: így rohant a vesztébe a magyar gazdaság egykor teljhatalmú ura

Az erős fantáziával megáldott reformközgazdász Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségese volt, aztán mégis élesen ellene fordult. Matolcsy minden szerepében tudott váratlant húzni, és miközben kiszolgálta a politikát, a globális konjunktúra elmúlta megmutatta, hogy nincs Matolcsy-féle új közgazdaságtan. Hogy jutott a csúcsra, majd az előzetesbe a magyar gazdaság egykor teljhatalmú ura? Mennyi pénz folyt el az […]
0 komment

Biztos alapok, igazságosabb illetmények, nagyobb megbecsülés

A 2027-es költségvetés biztosítja a honvédelem számára a bruttó hazai termék 2 százalékának megfelelő forrást, megteremtve a feltételeket a haderő fejlesztéséhez, fenntartásához és a személyi kiadások tervezéséhez – közölte közösségi oldalán dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, miután Magyar Péter miniszterelnök október 19-én az Országgyűlésben ismertette a jövő évi költségvetést.
0 komment

Matolcsy rács mögött, le akarták állítani a Schadl-ügyet Fürcht szerint – Newscast

A volt jegybankelnök letartóztatását is kezdeményezték. Fürcht Pál ügyész kipakolt egy parlamenti vizsgálóbizottságban. Sem a Fidesz, sem a Mi Hazánk nem megy el a pénteki ünnepi parlamenti ülésre. Amerikai küldöttek jártak Putyinnál. Ez a Newcast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
0 komment

Matolcsy a legtöbbet kaphatja, ami gazdasági bűncselekményért kiszabható

A legkönnyebben lenyomozható cselekményelem miatt gyanúsították meg most Matolcsy Györgyéket, Bódis András szerint az lesz az igazán fajsúlyos kérdés, hogy hány darab másik ügyet tesznek még mellé. A volt jegybankelnök hálózatának tevékenységét évek óta feltáró kollégánk az október 21-i őrizetbe vételek apropóján részletesen és érthetően elmagyarázza, hogyan jutottunk idáig, milyen vagyonvesztés történhetett és mi várhat most Matolcsy Györgyékre. A műsorban elhangzottak teljes háttere…
0 komment

Budapest–Belgrád-expressz – a magyar modell is inspirálta Vučić legyőzőit

Az óellenzék elutasítása, civilek beemelése a politikába, intenzív terepmunka és egy-két üzenet középpontba állítása: a vasárnap Aleksandar Vučićot legyőző szerb ellenzék stratégiája sok ponton emlékeztetett a Tisza áprilisi győzelmére. Az egyetemista listát bázisdemokrata módszerekkel állították össze, alighanem övék a világ legképzettebb politikusi garnitúrája: a 250 jelöltből 160-nak van doktori fokozata.
0 komment

Gerő Tamás: A bűncselekmények üldözése kevés ahhoz, hogy a közjó védelmének garanciája legyen

Újabb válasz érkezett Melléthei-Barna Márton lapunkban megjelent vitaindító írására, amelyben a tiszás képviselő az ügyvédek NER-bűnökben viselt felelősségéről írt. Gerő Tamás ügyvéd, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért (ÜDE) Egyesület elnöke szerint ügyvédi magatartási kódexre van szükség, amely a közszféra tipikus élethelyzeteire kellően konkrét szempontrendszert tud meghatározni, s egyik oldalról segítséget jelent a jóhiszemű jogi képviselőknek, másrészt a fegyelmi felelősség alapjául…
0 komment

Moldovai miniszterelnök: Románia a nehéz időkben is mellettünk állt

Románia mindig számítható partnernek bizonyult a Moldovai Köztársaság számára, különösen a válságos időszakokban, amikor gyors és kézzelfogható segítségre volt szükség – jelentette ki kedden Vasile Tofan moldovai miniszterelnök, miután Kisinyovban tárgyalt Luca Niculescu román kormányfővel. Hangsúlyozta, hogy Bukarest nemcsak az energiaválságok kezelésében, hanem az oktatási intézmények korszerűsítésében, az infrastruktúra fejlesztésében és a közszolgáltatások javításában is jelentős támogatást…
0 komment

A Wall Street Journal szerint Trumpék Orbán Viktort jelölnék az ENSZ élére

A szakértő hangsúlyozta, hogy a főtitkári kinevezéshez a Biztonsági Tanács többségének, valamint valamennyi állandó tagnak a támogatása vagy tartózkodása szükséges. Kétségeinek adott hangot afelől, hogy az Egyesült Királyság vagy Franciaország örömmel támogatná-e a magyar politikus jelölését. Ráadásul a Biztonsági Tanács esedékes előzetes vitáján a jelöltek között még nem szerepelt Orbán Viktor neve. Szent-Iványi István értékelése szerint a reakciók nem túl kedvezőek, és összességében nem…

Bejelentkezés vagy regisztráció