#Politika
Dömötör Csaba szerint a kampányhazugság nem marad következmények nélkül.
Kovács Gergely, a XII. kerület MKKP-s polgármestere még néhány hónapot adna a képviselő-testületnek, hogy megpróbálják helyreállítani az együttműködést. Ha azonban nem sikerül működőképessé tenni a testületet, és nem tudnak költségvetést elfogadni, akkor szerinte fel kell oszlatni a képviselő-testületet és új választást kell tartani, de ő mint polgármester nem mondana le - jelentette ki a Klubrádió Reggel gyors című műsorában. Az interjú elkészülte után a testület végül nem szavazta meg a saját…
Két, a választás végkimenetelét döntően befolyásoló botrányról derült ki, hogy hazugság volt.
Rács mögött az orbánomics főépítésze, folytatódik a hadjárat a korábbi elit korrupciója ellen – Matolcsy György őrizetbe vételéről és az elszámoltatás egyéb fordulatairól írnak a külföldi lapok. A Zeit Oroszország-szakértője szerint Orbán Viktor csak mímelte a részvétet a Nagy Imre-temetésen. Mit mondott Bolgár György a Nationnek Magyar Péterről? Nemzetközi lapszemle.
A Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete az esős időjárás ellenére is megtartotta kampányrendezvényét csütörtök délelőtt a temerini piacon, amelyen többek között Petri Laura, Pál Viktor és Kremenovity Ökrész Viktor, a párt köztársasági parlamenti képviselőjelöltjei is jelen voltak és megszólították a polgárokat.
Szerző: Fúró Dénes
Két férfit és egy nőt vettek őrizetbe.
Jobb munkaerőpiaci adatok érkeztek.
Még két hónapig nem fordulhat bírósághoz a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A szocializmus összeomlása után Magyarország a közép-európai térség eminense volt, Szerbia páriaállammá vált. A kétezres évek mindkét országban zűrzavarosak voltak, majd szinte párhuzamosan épült ki Aleksandar Vučić és Orbán Viktor rezsimje. Az áprilisi magyarországi országgyűlési választásokig sokan azt hitték: a szavazófülkékben az ilyen választási autokráciák megdönthetetlenek.
Győri Enikő rántotta le a leplet a legújabb tiszás meséről az uniós csúcs után.
Már csütörtökön megkezdődnek az október 23-i megemlékezések.
A nagy nevek végül nem jönnek el fővárosunkba október 23-án, az 56-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóját megünnepelni.
A kormánypárt előnye ugyanakkor továbbra is hatalmas az ellenzékkel szemben, a biztos pártválasztóknál 38 százalékpont. A Mi Hazánk 7 százalékon áll.
A szerbiai köztévé választási vitaműsorában hat lista képviselője ütköztette álláspontját az energiabiztonságról és az európai integrációról. Kovács Elvira a VMSZ következetes politikáját, a Magyarországgal való
Szerző: Magyar Szó online
A volt főügyész cáfolta a miniszterelnök állítását.
Október 23-ra várták a legtöbb nagy nevet a Tisza-kormányban, de Ursula von der Leyennel kell beérnie Magyar Péternek.
Bizonyos szempontból valóban van oka az ünneplésre a PSD-nek, hiszen ismét hatalomra került. Csakhogy a PSD nem ellenőrzi a pénzügyminisztériumot, és a miniszterelnöki tisztség sem az övé. Márpedig a kormányt a miniszterelnök vezeti, és ha nincs egyetértés a kabinetben, ő dönt. A PSD győzelme tehát ebben az értelemben korlátozott.
Panyi Miklós Fideszes országgyűlési képviselő szerint ez a fejlemény alapjaiban rendezi át a botrány körül kialakult politikai narratívát.
A lakossági aggodalmakra reagálva Nagyvárad Polgármesteri Hivatala tisztázta, milyen szabályok vonatkoznak az építési engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően beépített erkélyekre.
A hatályos jogszabályok értelmében az ilyen munkálatok tulajdonosainak legalizálási engedélyt, úgynevezett regularizációs engedélyt kell kérniük. Az azonban, hogy egy szabálytalanság miatt már nem szabható ki bírság, nem jelenti automatikusan az építkezés törvényessé válását.
Az önkormányzat jelenleg egy olyan…
A Guardian tudósítója szerint, ha a választáson sikerülne elmozdítani a szerb vezetőt, az legalább akkora hullámot vetne Európában, mint a magyarországi kormányváltás.