#Politika
Mi volt Matolcsy György utolsó jegybanki húzása, és mit árulhatnak el az iratok a családja szerepéről? Horváth Béla büntetőügyvéd a KlikkTV-ben elemzi a vitatott szerződést, Matolcsy Ádám lehetséges felelősségét és azt, miért tartja terelésnek Orbán Viktor magyarázatát.
Kukorelly Endre szerint Orbán Viktor elvesztette az önkontrollt, és nem kerülheti el a felelősségre vonást. A beszélgetésben az is felmerül, mi állhat Hankó Balázs védelme mögött, és miért rohannak tovább a zsákutcába a Fideszben maradók.
Papíron Zrínyi Miklósra emlékeztek, a valóságban azonban aktivistatalálkozót és választásnapi eredményvárót szerveztek Somogy megyében az NKA-pénzből, amelyet a Fidesz-KDNP helyi jelöltjének fia nyert el egyesületével.
Hallgat a szaktárca arról, hogy megtartják-e idén a Magyar Állandó Értekezletet.
És minden részletet még nem is osztott meg a kormány a nyilvánossággal.
Összeszedtük a külügyminiszter eddigi kínos pillanatait.
Még egy nap sem telt el azután, hogy ez a mostani parlament az ellenzék ellenszavazatai mellett elfogadta a gyermekvédelmi törvény módosítását, egy LMBTQ-szervezet turbó fokozatba kapcsolta az érzékenyítést.
Megjelent az Országgyűlés honlapján több kormányzati adójavaslat is, köztük a bankok és biztosítók különadóiról és a tranzakciós illeték változásairól szóló törvényjavaslatok. A banki extraprofitadó az idei év logikáját fogja követni, a biztosítóknál megszűnnek a hagyományos biztosítási adónak a kisebb szereplőket helyzetbe hozó sávjai, a tranzakciós illetéken pedig részben enyhít, részben szigorít a kormány.
Politika
BR
2026. 10. 27., k - 19:27
VÁLASZTÁSOK 2026 - Az ismételt szavazás pontos időpontjáról a Köztársasági Választási Bizottság dönt, a törvényes előírásokkal összhangban.
Politika
BR
2026. 10. 27., k - 19:05
A minisztérium nem közölte, hogy pontosan mikor kerül sor a tárgyalásra.
Pontosan egy hét múlva ítéletet mondanak az amerikaiak Donald Trump eddigi elnöki teljesítményéről. November 3-án félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, amelyen számos kormányzói és más állami tisztségviselői poszt mellett az is eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a szövetségi törvényhozásban, azaz a Kongresszusban. A Reuters és az Ipsos tegnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a demokraták 53-44 arányban vezetnek Trump republikánusaival szemben a biztos…
A Fidesz frakcióvezetője videót tett közzé, ebben az Otthon Start program megszűnésére reagált.
A Tisza-kormány is kemény kritikákat kapott.
A Fidesz-frakció keddi közleményében azt állítja, hogy Forsthoffer Ágnes végigasszisztálja Magyar Péter ámokfutását, majd Kövér Lászlót vádolja gyűlöletkeltéssel. A volt házelnöktől nemrég a Hír TV-ben azt kérdezték, hogy a Fidesz miért nem vett részt a kormány által szervezett október 23-ai megemlékezésen, amire Kövér azt mondta: ünnepeljen velük jó néhány éhes bengáli tigris.
Nem lesz külön pénzintézet a lakástakarékok létrehozása miatt, az marad a kereskedelmi bankoknál.
Kármán András szerint megmaradhatnak az állami támogatás nélküli lakástakarékok is, melyek most is működnek, az ő programjuk ebben nem szeretne kizárólagos lenne.
Nehéz helyzetben lévő építőiparról beszélünk – kezdte a válaszát a miniszterelnök arra kérdésre, nem lesz-e túlfűtött az építőipar, hasonlóan az Orbán-kormányok által adott támogatáshoz.
Pénteken nyújtják be a költségvetés tervezetét Kármán Andrásék.
A fő célunk, hogy minél kisebbek legyenek a piaci hitelek kamatai és ne kelljen államilag támogatott kamatokkal támogatni a lakhatást
2027 II.