#Politika
Nyolc év alatt összesen 1,1 milliárd forint támogatást kapott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. Ebből 750 millió forint két, szinte szó szerint azonos pályázat alapján érkezett a szakkollégiumhoz. A pénz pontos felhasználásáról azonban kevés nyilvános információ érhető el – írja az Index a Telex által peres úton megszerzett dokumentumok alapján.
Reggel kilencig a választók 12 százaléka szavazott.
Bár a Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk féltve őrzi magánéletét, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján kivételt tett, és egy közös fotót osztott meg szerelmével. A politikust gyönyörű barátnője, a pszichológusként dolgozó Délia mindenben támogatja, most is egymás oldalán jelentek meg az ünnepi megemlékezéseken. A szerelmesek mindketten alkalomhoz illő, elegáns szettben rótták le tiszteletüket a hősök előtt.
+1 hasonló
Majdnem napra pontosan fél évvel az Orbán-kormány bukása után, Tiborcz István cégbirodalmában is jelentős változás történt. A volt miniszterelnök lánya ugyanis október 15-étől már nem a BDPST Koncept Kft. ügyvezetője – írja a 444.
A magyar országgyűlési választások után fél évvel visszaszorultak a magyarok a szlovákiai megyei önkormányzatokban.
Zuzana Morovičová az új polgármester.
Megható ajándékot kapott Magyar Péter Jens Stoltenbergtől, a NATO korábbi főtitkárától: egy 92 éves, Norvégiában élő magyar, Dalma visszaemlékezéseit az 1956-os forradalom idejéről.
+1 hasonló
A színész-aktivista is reagált arra a videóra, amit Orbánról készítettek Párizsban, és amelyben azt kérte, hagyják békén, hadd élje az életét.
A Telex megtalálta a volt miniszterelnököt Párizsban, de Orbán azt mondta, majd akkor nyilatkozik ha hazajön.
+1 hasonló
A tűzoltók beavatkozása nem befolyásolta a szavazás menetét.
Politika
J.Csilla
2026. 10. 24., szo - 14:58
A jelenlegi kormánykoalíció és az ellenzék sem szerezhet várhatóan elegendő mandátumot az önálló kormányalakításhoz Izraelben – derül ki a jövő keddi parlamenti választások előtti utolsó közvélemény-kutatásokból.
Ugyanott találták a volt miniszterelnököt, ahol tegnap fotó készült róla.
+1 hasonló
Nem tetszett a miniszterelnöknek, hogy a 444 beszámolt a külföldi vezetőknek késve kiküldött meghívókról.
+1 hasonló
Aleksandar Vucic eddigi legnehezebb ütközetére készül.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető megérkezett a kínai határvárosba, Dandongba (Tantung), miután átkelt a két országot összekötő, nemrég megnyitott hídon – közölte szombaton egy kormányzati forrás a Yonhap dél-koreai hírügynökséggel. A híd az Amnok folyón ível át, amelyet Kínában Jalunak neveznek.
+1 hasonló
Egy szimpatizáns beszélgetett Sípos Erzsébettel.
Interjú ’56-ról és a mai győztesekről, meg egy fél évszázadon átívelő családtörténetről az Akik elhitték a 20. századot szerzőjével.
+1 hasonló
Nem ment zökkenőmentesen az előkészítés, és Magyar Péter néhány kijelentése sem segített.
+1 hasonló
Halálos fenyegetéseket kapott a Radar szerb oknyomozó hetilap két újságírója, miután a szerb politikai vezetés és szervezett bűnözői csoportok feltételezett kapcsolatairól közöltek cikket.
+1 hasonló
Az érdekképviselet tagjai között több nagy áruházlánc is szerepel.
+1 hasonló