#Politika
Panyi Miklós állítása szerint a kormány felkészületlenül, mindössze 12 órás határidővel vezette ki az Otthon Start lakástámogatási programot, ami a Fidesz képviselője szerint tízből kilenc fiatalnak hátrányos, és családok ezreit hozta nehéz helyzetbe a folyamatban lévő hitelszerződéseknél.
+3 hasonló
A volt országgyűlési képviselő szerint még nagyobb baj lenne, ha a gazdasági miniszter igazat mondott volna.
+3 hasonló
Régóta terjednek híresztelések, pletykák a neten és a közbeszédben Orbán Viktor volt kormányfő rendszerváltás előtti, állítólagos ügynöki múltjáról. Az első ilyen állítás, hogy 1998-ban felbukkant egy úgynevezett 6-os karton, azaz egy olyan akta, amit a kommunista állambiztonsági szervek vezettek az ügynöki hálózatukról és ezen állítólag szerepelt Orbán Viktor neve is, de mivel csak a karton első oldala került elő, így nem tudni, vajon a fiatal Orbánt sikerült-e beszervezni. Az viszont…
+3 hasonló
Ma tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban. Nagyjából 250 millió amerikai állampolgár jogosult a szavazásra, és rekordmennyiségű ember, több mint 50 millióan már előzetesen leadták a voksukat személyesen vagy levélben. A lelkesedés és a részvételi hajlandóság a demokrata oldalon tűnik nagyobbnak, miközben a Republikánus Párt igyekszik mindent megtenni a várható veszteségek minimalizálásáért. De mi a tét pontosan? És mire lehet elég a demokraták mozgósítása? Most megválaszoljuk a…
+3 hasonló
Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szűkszavú Facebook-posztban jelentette be, hogy menesztik a Magyar Külügyi Intézet nemrég kinevezett vezérigazgatóját, Feledy Botondot.
+3 hasonló
Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
+3 hasonló
Szelektív lehet a miniszterelnök memóriája.
+3 hasonló
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján megkezdik a kommunista diktatúra ügynökaktáinak nyilvánosságra hozatalát Magyarországon. Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában jelentette be.
+3 hasonló
A folyamat november 4-én indul.
+3 hasonló
A miniszterelnök felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés négynapos ülésének első napja. A képviselők ismét tárgyalják a tőkealapok tényleges tulajdonosainak megismerhetőségét biztosító javaslatot, valamint a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést.
+3 hasonló
Miért éppen Felcsút? – ezzel a címmel jelent meg egy írás Orbán Viktortól a Puskás Akadémia honlapján vasárnap. Ennek előzménye a taotámogatásokkal kapcsolatos kormányzati kommunikáció, amelyre a sportklub csütörtökön közleménnyel reagált. Erre viszont a Nemzeti Sport tett közzé egy jegyzetet, amelyre most tehát a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója, Magyarország korábbi miniszterelnöke reagált.
+3 hasonló
November 4-én minden kiderül.
Pásztor Bálint, a VMSZ vezetője posztolt közös fotót a volt miniszterelnökkel. Közben Vucicot saját pártja szeretné újra elnöknek.
A 2027-es büdzsé megfojtja a magyar gazdaságot Bóka János szerint.
Közösségi oldalán értékelte a parlament elé benyújtott 2027-es büdzsétervezetet Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely szombati Facebook-bejegyzésében közölte: a jövő évi költségvetés alapján a fővárosi önkormányzat 29 milliárd, a kerületek pedig további 22 milliárd forinttal több adóbevételt tarthatnak meg.
+3 hasonló
Pankotai Lili is érintett az Otthon Start hitelprogram kivezetése körüli változásokban. Az aktivista az ATV műsorában arról beszélt, hogy az elmúlt 72 órában több ezer embernek nehezítették meg a helyzetét, köztük neki is. Rónai Egon kérdésére megerősítette, hogy ingatlanvásárlásról van szó, majd arra is igennel felelt, hogy elszálltak az árak.
+3 hasonló
XIV. Leó pápa mint szavazati jogával élő amerikai állampolgár postai úton elküldte szavazatát választókörzetébe, Chicagóba az egyesült államokbeli félidős választásokon - erősítette meg pénteken a Szentszék.
+4 hasonló
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Boldog Istvánt, a Fidesz korábbi Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei országgyűlési képviselőjét pénteken.
Nem könnyű a kedvére tenni.
A francia belügyminiszter szerint „nagyon magas a közrend megzavarásának veszélye”.
+3 hasonló