#Sport
Az Európai Unió kérésére mindkét vezető rábólintott a találkozóra.
+6 hasonló
Lakos Esztert, a Tisza Párt európai parlamenti delegációjának vezetőjét az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciójának alelnökévé választották a képviselőcsoport keddi, strasbourgi tisztújító ülésén. A magyar politikus 152 szavazatot szerzett, amivel a mezőnyben a második legtöbb voksot gyűjtötte be. Őt egyedül a spanyol Dolors Montserrat előzte meg 160 szavazattal.
+6 hasonló
Vitek Dárius és Váncza István is sima vereséget szenvedett a döntőben.
+6 hasonló
A mentőautóban újra kellett éleszteni Jesús de Miguelt, az állapota azonban később tovább romlott.
+5 hasonló
Orbán Viktor volt miniszterelnök a Puskás Akadémia honlapján vette védelmébe a felcsúti futballklubot. Ezzel a Nemzeti Sportban megjelent bíráló jegyzetre reagált. Az akadémia alapítója szerint a Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott.
A Keszthely környéki egyesület vezetőjét költségvetési csalással vádolják.
A francia játékos kijelentése hatalmas botrányt okozott Kínában
Vitek Dárius az iráni Fardin Hedajatival csapott össze a döntőben, végül 42 másodperc alatt, 8-0-ra kapott ki.
Nem jött rendbe Thibaut Courtois, sem ő, sem Vinícius Júnior nincs a Real Madrid kezdő csapatában. A katalánoktól Dani Olmo hiányzik. El Clásico a Camp Nouban.
+5 hasonló
A futballvilág egyik legnagyobb rangadóját rendezik vasárnap este: a Barcelona a Real Madridot fogadja a Spotify Camp Nouban. Az El Clásico már a spanyol bajnokság tizedik fordulójában komoly hatással lehet az aranyéremért folyó küzdelemre. José Mourinho 13 év után tér vissza a katalánok stadionjába, Lamine Yamal és Kylian Mbappé összecsapása pedig külön izgalmakat ígér. Mutatjuk, mikor és hol nézheti élőben a szuperrangadót.
A Mercedes olasz pilótája a lehető legjobb helyről kezdi a versenyt, ahol matematikai esélye lesz a világbajnoki címre.
Első aktív sportolóként lépte át a kétmilliárdos határt. Felkészül: Lionel Messi.
+5 hasonló
A volt képviselő ellen májusban rendelték el az évekkel ezelőtt megszüntetett büntetőeljárás folytatását.
+5 hasonló
A pártok csaknem fél évig nem tudtak megegyezni, ki legyen Ilie Bolojan utódja.
+5 hasonló
Jichák Hercog találkozott magyar kollégájával, Baka Andrással is.
+5 hasonló
Újabb négy évre bizalmat szavaztak neki a keddi tisztújító közgyűlésen. Kinevezésére azonban hatással lehet, ha novemberben az Országgyűlés elfogadja a sportösszeférhetetlenségi törvénymódosítást.
+5 hasonló
Megszületett az első gyermeke Charles Leclerc Forma–1-es versenyzőnek és feleségének, Alexandrának.
+4 hasonló
A Bournemouth játékosa műtéten esett át.
+4 hasonló
Marco Rossi kedden keretet hirdet a magyar válogatott idei utolsó meccseire.
+4 hasonló
Drámai jelenetek játszódtak le a Tenerife stadionjában.
+4 hasonló