#Sport
Nem nézték jó szemmel a csapat szponzorai az idegen márkákat.
Vannak fontosabb dolgok a futballnál.
A létesítményben kicserélték a műfüves pálya borítását, és korszerű LED-es világítást szereltek fel, így a korábbinál jobb körülmények között sportolhatnak a résztvevők. A felújítás befejezésével lehetővé vált, hogy amatőr együttesek, valamint cégek és közintézmények csapatai is bekapcsolódjanak a Román Minifutball-szövetség égisze alatt zajló megyei bajnokságokba.
Október 19-ig húsz csapat jelezte részvételi szándékát, a nevezési határidő október 26. Az érdeklődők személyesen az Ifjúsági…
Dráma a Bajnokok Ligája rangadóján: Marco Rossi csapatának egyik legveszélyesebb ellenfele dőlt ki.
Nyáron nem szerezte meg, de ismét ott van a Celtic radarján Tóth Balázs. Sőt, egy angol portál szerint a Blackburn Rovers magyar válogatott kapusát már most télen kivásárolhatja szerződéséből a skót alakulat. Klubjának szurkolói pedig aggódhatnak, hiszen nagyon nehéz lesz pótolni az angol másodosztály egyik legjobb kapusát.
Exkluzív interjút adott Gulácsi Péter, a Villarreal magyar kapusa az RTL+ Premium riporterének, Kovács Artúrnak a Liverpool–Villarreal (4-3) Bajnokok Ligája-mérkőzés után. Gulácsi először nyilatkozott azóta, hogy a közelmúltban fegyveresek rabolták ki a családi házukat, amiért az előző BL-mérkőzésen nem is állhatott a kapuba. Kattints a videóra az interjú megtekintéséhez!
+1 hasonló
Az FTC elnöke nem feledkezett meg a múltról.
A BL-címvédő PSG-nél is szomorkodhatnak a hír miatt.
Az Index exkluzív interjúkkal tárta fel a botrányos ügyet.
+1 hasonló
A játékos a Barcelona elleni mérkőzésen sérült meg.
A többségi tulajdonos önkormányzat 120 milliós szponzori bevétellel számolt a költségvetésben, emögött azonban nem volt szerződés.
A Szoboszlai Dominikot sérülés miatt nélkülöző angolok kétgólos hátrányból álltak fel Gulácsi Péterék ellen.
Marozsán Fábián a vendéglátók harmadik legjobbjával, a 25 éves Timofej Szkatovval kezdett a kazah Almati 250-es tornáján. Elég szoros meccsen a magyar teniszező mindkét játszma hajrájában ügyesebbnek bizonyult, előbb breakkel, majd
Szerző: cs.
A szerb kötöttfogású birkózóválogatott öt, világ- és Európa-bajnoki érmekkel rendelkező versenyzővel utazott el a kazahsztáni Asztanába, ahol október 24. és november 1.
Szerző: EKK
A Daily Mail brit napilap értesülései szerint nagymértékű pontlevonás, kiesés, valamint két év másodosztályú szereplés várhat a Manchester City labdarúgóklubjára, amelyet egy független bizottság bűnösnek talált a Premier League
Szerző: Forrás: MTI
De nyugati csúcsrangadót is rendeztek az NBA szezonnyitóján.
Az Európai Unió kérésére mindkét vezető rábólintott a találkozóra.
+6 hasonló
A Momentum egykori elnöke továbbra sem támogatja, hogy 2036-ban Budapest legyen a játékok helyszíne, és szerinte szükség volna egy erről szóló országos népszavazásra, valamint egy olimpiamentes forgatókönyvre is.
Korábban több mint ezer játékost és játékvezetőt büntettek meg hasonló okok miatt.
Stabil megoldás nincs, a polgármester szerint a város elment a falig.