#Tech
Egy apró kulcs, egy furcsa villám, egy áthúzott kör vagy egy látszólag céltalanul villogó pont: a modern okostelefonok képernyőjének legfelső sávja olykor érthetetlen hieroglifák gyűjteményének tűnik. Bár a felhasználók naponta több százszor pillantanak rá, a legtöbben csak az akkumulátor töltöttségét és a pontos időt veszik észre belőle tudatosan. Pedig az apró szimbólumok kritikus biztonsági eseményeket, adatforgalmi korlátozásokat és háttérben futó folyamatokat jeleznek, amelyek alapvetően…
A cég magára vállalja az ellopott összegek pénzügyi terhét.
Az első robotok még idén megérkezhetnek.
A nukleáris energia új generációjától várják, hogy megbízható és alacsony kibocsátású árammal lássa el a jövő iparát és adatközpontjait.
Egy nagyszabású projekt keretében a Collabora Office-ra, egy nyílt forráskódú alternatívára próbálta lecserélni Dánia a Microsoft Office irodai csomagot. A kísérlet azonban komoly használhatósági problémákba ütközött, majd szépen, csendben félbeszakadt.
Húsz perc alatt mintegy 6,3 milliárd dollár értékű kriptoeszközt loptak el.
Az év egyik legnagyobb vihart kavart dokumentumfilmje, a NAZA inkább működik másfél órás riportvideóként, mint filmművészeti alkotásként. Úgy nézve viszont sokkoló és fontos.
A vállalatvezetők fele szerint semmi sem javított annyit cégük termelékenységén az elmúlt évben, mint a mesterséges intelligencia – derül ki egy friss felmérésből. A technológia azonban sok társaságnak még mindig nem hozott érdemi növekedést, mert a munkafolyamatok és az alkalmazottak fejlődése nem tud lépést tartani vele.
Huszonkét év után csak törmelékek maradnak az eszközből.
A világ legjobb metróvonalai közé választották a budapesti kisföldalattit. A CNN listáján az M1-es olyan nagyvárosok metróvonalai mellett szerepel, mint London, New York, Szöul vagy Sanghaj. A 130 éves kisföldalattin naponta még mindig mintegy 80 ezren utaznak.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország…
Egy különleges internetes adatbázisban több mint 220 millió emlékoldal található. Még arra is van lehetőség, hogy valaki más fényképezze le nekünk egy hozzátartozónk sírját.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Az Apple megmutatta, hogyan lehet egy egymillió forintos telefon egyszerre a világ legjobb és legrosszabb vétele.
A lakossági befektetők számára is teremt lehetőségeket a február vége óta tartó hormuzi konfliktus, az AI térhódítása pedig a profik szorgos hétköznapjait is átszabta. Befektetési alapkezelőknek tettünk fel két ezzel kapcsolatos kérdést.
Új vízmegkötő megoldást fejlesztettek a Bécsi Egyetem kutatói, csak műanyaghulladék szükséges hozzá.
Nem kér pénzt, regisztrációt vagy előfizetést egy sokoldalú PDF-szerkesztő.
Egy tragikus eset miatt pert indított egy seattle-i nő családja az OpenAI ellen. Azt állítják, hogy a vállalat mesterséges intelligenciával működő csevegőrobotja, a ChatGPT közvetetten felelős lányuk haláláért, mivel szerintük arra ösztönözte, hagyja abba a gyógyszerei szedését.
A cég szerint a vagyon mintegy 90 százalékát már sikerült is visszaszerezni, de a többi 10-et nem lesz ennyire egyszerű.
A Need For Speed Underground 2-t feltámasztották, modernizálták és a böngészőkben is játszhatóvá tették, a rajongók pedig ki is használják a lehetőséget.
A Mars-misszió szimulációja során a legénység tagjai szimulált űrsétákat végeztek és növényeket termesztettek. De nem ez volt az egyetlen nehézség.