#Tudomány
Ahogy belépünk az év utolsó előtti hónapjába, a kozmikus energiák teljesen átrendezik a mindennapjainkat. A novemberi bolygóállások senkit sem hagynak hidegen: komoly válaszutak, meglepő pénzügyi lehetőségek és érzelmi hullámvasút vár ránk. Van, akinek most érdemes belevágnia élete nagy vállalkozásába, míg másoknak a párkapcsolati konfliktusokra kell felkészülniük.
Egy friss kutatás szerint 2000 éve, még az iparosodás előtt újra növekedni kezdett az egykor Észak-Amerika felét beborító jégtakaró. A kutatást vezető geokémikus szerint a felmelegedés teljes visszafordítása esetén is több ezer évre lennénk a következő eljegesedéstől.
Digitális hagyatékunkról sem szabad megfeledkeznünk!
Olyasmit fedeztek fel a tudósok, amire eddig nem volt egyértelmű magyarázat.
Mintegy 600 méteres mélységben találtak rá a különös egyedre.
Meritxell Huch sejtbiológus tagja volt annak a kutatócsoportnak, amely a világon elsőként hozott létre „miniatűr szerveket” laboratóriumban. Egészen addig a tudóstársadalom azt hitte, az ilyesmi teljes képtelenség.
Mintha egy másik bolygón járnánk.
A brit Erasmus+-részvétel 2027-es újraindulása nem csupán a diákcsereprogramok visszatérését jelenti.
Az Érmihályfalvi Unirea 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Székelyhídi Sasok együttesét. Bár a tabella alapján a székelyhídiak valamivel esélyesebbnek számítottak, a két csapat rangadóin rendszerint háttérbe szorulnak az előzetes várakozások.
A mérkőzés elején a Sasok birtokolták többet a labdát, és több veszélyes támadást is vezettek, a hazaiak azonban gyors ellentámadásokkal próbáltak válaszolni. A vezető találatra egészen az első félidő utolsó percéig kellett várni.
Szénási Márk a szélen…
A francia versenyző a pénteki második edzésen még autóba ült, szombaton azonban már Hirakava foglalta el az ülését.
Tízezrek kerültek bajba.
Az evolúciós eltérés elmélete szerint olyan gyorsan és drasztikusan változott a világ, hogy az agyunk és az ösztöneink képtelenek lekövetni. A hipotézis szerint egy sor civilizációs betegség magyarázható ezzel az eltéréssel a közösségi média okozta szorongástól a mozgásszegény életmód egészségügyi kockázataiig.
Jó eséllyel a megmaradó törmelék az óceánba zuhan majd, de azért Afrika, Ausztrália, India, Délkelet-Ázsia, valamint Közép- és Dél-Amerika egyes területein nem árt majd felfelé tekintgetni.
„Keletre magyar!” jelszóval indult az Iparművészeti Múzeum tervezése, amelynek gyűjteménye európai szinten is jelentősnek számított.
A vártnál is magabiztosabban győzött a Nagyváradi Egyetem SK, amely október 31-én, szombaton idegenben 29–23-ra múlta felül a Besztercei CNOPT együttesét a másodosztály alapszakaszának hatodik fordulójában.
A váradiak már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, hiszen a szünetben tíz góllal, 20–10-re vezettek.
A második játékrészben az ESK előnye tovább nőtt, a 37. percben már 23–12 állt az eredményjelzőn. A beszterceiek ezt követően valamelyest faragtak hátrányukból, de az egyetemisták…
Te tudod, hogy mit rejt a kutyád szája?
A felmelegedés miatt kiszabadulhatnak a vírusok.
Nagy Vanessza Szilvia 2008. december 29-én született Tiszaásványban. Jelenleg tanulmányai miatt a hétköznapokat Debrecenben tölti, hétvégente azonban mindig hazatér szülőfalujába. 2026-ban érettségizett a Nagydobronyi Református Líceumban. Jelenleg párhuzamosan két egyetemen folytatja tanulmányait: a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán orvosdiagnosztikai analitika szakon tanul, későbbi célja pedig a radiológiai szakosodás. Emellett az Ungvári Nemzeti Egyetem filológia szakán, […]
Új vízmegkötő megoldást fejlesztettek a Bécsi Egyetem kutatói, csak műanyaghulladék szükséges hozzá.
Új lehetőségek nyílhatnak.