#üzlet
Tetemes eséssel zárták a hetet a tőzsdék az Egyesült Államokban, különösen a technológiai vállalatok húzták lefelé az árfolyamokat. Sokféle magyarázat van, kezdve a jövő heti félidős választásokat övező bizonytalanságoktól egészen addig, hogy most jött el a pillanat, amikorra kipukkadt a mesterséges intelligencia tőzsdei buborékja.
+2 hasonló
Több milliárd dolláros kárt okoztak egyelőre azonosítatlan hackerek a világ legnagyobb kriptotőzsdéjén. A tudottan kockázatos szegmensben most jó eséllyel újabb szabályozói beavatkozásokra kell felkészülni, különösen annak fényében, hogy látszólag egészen banális módon sikerült egyik pillanatról a másikra ellopni több milliárd dollárnyi értéket. Mindennek ráadásul geopolitikai hátszele is van.
+2 hasonló
Már tavaly októberben feljelentést tett a jegybank új vezetése a székházfelújítás ügyében, és polgári peres eljárást is indított a 27 milliárd forintos áremelés érvénytelenségének megállapítására. Mi történt? „A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását” – írja a […]
+2 hasonló
A november végi Black Friday-akciók közeledtével a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idén is fokozott óvatosságra inti a vásárlókat. A hatóság arra figyelmeztet, hogy az online térben gyakoriak a megtévesztő leárazások és a sürgető üzenetek, ezért a tudatos döntéshozatal, az árak összehasonlítása és a webáruházak megbízhatóságának ellenőrzése elengedhetetlen a felesleges kiadások elkerülése érdekében.
+2 hasonló
Több mint egyéves mélypontra zuhant a Kia részvényeinek árfolyama, miután az autógyártó a vártnál jóval gyengébb harmadik negyedéves eredményekről számolt be. A dél-koreai vállalat nyereségét jelentősen megtépázták a közel-keleti háború miatt megugró nyersanyag- és logisztikai költségek, miközben az iparágat az élesedő piaci verseny is sújtja - jelentette a Bloomberg.
Hiába verte meg a profitvárakozásokat az Intel, a negyedik negyedévre adott előrejelzés komoly csalódást okozott. A PC-piac gyengülése és a gyártási fennakadások visszafogják a növekedést, miközben a kapacitásbővítés egyre több pénzt igényel.
Az amerikai hírszerzés szerint egy Jensen Huanggal, az Nvidia vezérigazgatójával szoros kapcsolatban álló kínai üzletasszony Pekingnek gyűjthetett információkat. Donald Trump tudott az ügyről, mégsem lépett. Donald Trump amerikai elnök hírszerzési tájékoztatást kapott egy feltételezett kínai kémről, aki szoros kapcsolatban áll Jensen Huanggal, az Nvidia vezérigazgatójával. A szálak egy szingapúri MI-felhőszolgáltatóhoz vezetnek, amelyet az amerikai hatóságok […]
A technológiai óriások gyorsjelentései borzolják a kedélyeket a tőzsdéken. Az Alphabet részvényei nagyot estek, a Microsoft papírjai viszont emelkedtek a nyitás előtti kereskedésben, miközben az amerikai határidős indexek mínuszba fordultak. Ázsiában is romlott a hangulat, a Samsung rekordprofitja sem volt elég a befektetőknek. A Fed tegnap nem változtatott a kamatokon, ma az EKB döntése kerül a figyelem középpontjába, este pedig az Amazon és az Intel számai adhatnak újabb irányt a piacoknak.…
+2 hasonló
Számos konkrét tudományos és digitalizációs együttműködésről, köztük több millió eurós közös kutatási pályázatok indításáról és az európai szuperlézer-konzorcium finanszírozásának átalakításáról állapodott meg Magyarország és Csehország – számolt be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egy Facebook-bejegyzésben.
A BDPST Group szerint nem változott a Gordiusz Magántőkealap befektetői köre, és az alap továbbra is a cégcsoport érdekeltségébe tartozik. A Gránit Alapkezelő a NAV-hoz fordul, hogy tisztázza, miért térnek el a nyilvánosságra hozott adatok a korábban bejelentettektől. Mi történt? Reagált a BDPST Group a Forbes csütörtöki cikkére, amelyben arról számoltunk be, hogy Tiborcz István […]
Bűnügyi nyomozást indított a finn rendőrség a Google egyik tervezett észak-finnországi adatközpontjának építési területén. A hatóságok környezetvédelmi jogsértések gyanúja miatt vizsgálódnak a Muhos városa mellett zajló beruházásnál, amely a techóriás nemrég bejelentett, 15 milliárd dolláros fejlesztési programjának része. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!
A technológiai óriások gyorsjelentései borzolják a kedélyeket a tőzsdéken. Az Alphabet részvényei nagyot estek, a Microsoft papírjai viszont emelkedtek a nyitás előtti kereskedésben, miközben az amerikai határidős indexek mínuszba fordultak. Ázsiában is romlott a hangulat, a Samsung rekordprofitja sem volt elég a befektetőknek. A Fed tegnap nem változtatott a kamatokon, ma az EKB döntése kerül a figyelem középpontjába, este pedig az Amazon és az Intel számai adhatnak újabb irányt a piacoknak.…
Jelentősen visszaestek a Volkswagen eladásai, közel hatmilliárd euróra nőtt az üzemi vesztesége a harmadik negyedévben. A számokat elsősorban a Porsche értékvesztése rontotta, de a kínai piac gyengülése és az elektromos autók alacsonyabb jövedelmezősége is nyomás alatt tartja a konszernt. A menedzsment megerősítette a szeptemberben visszavágott éves előrejelzését, a részvények eséssel reagáltak.
Éves összevetésben csaknem megduplázta negyedéves nyereségét a Shell, amely így elérte a 10,81 milliárd dollárt. Az energiaipari óriásvállalat a kiugró eredményt és a rekordszintű finomítói árrést a magas nyersanyagáraknak, valamint a geopolitikai konfliktusok miatt kialakult globális üzemanyaghiánynak köszönheti - tudósított a CNBC.
Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy tisztázza a készpénzes fizetés alkotmányos jogát a közszolgáltatások esetében. A vizsgálat a KDNP korábbi panasza nyomán indult, miután a fővárosban megszüntették a készpénzes parkolás lehetőségét - tudósított az ATV.
+2 hasonló
A Fed mai kamatdöntésére figyelnek a befektetők világszerte, ami magyar idő szerint este 7-kor érkezik, emellett fontos vállalati gyorsjelentések mozgathatják ma a piacokat: a techszektor óriásai közül jelent ma a Microsoft és az Alphabet is. Az amerikai tőzsdék emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a technológia szektor vezetésével, az ázsiai indexek is többségében emelkedtek, az európai indexek pedig vegyes elmozdulásokkal kezdtek. Ami a hazai eseményeket illeti, megjelent este több…
Gerendai marad, de fontos személyi változások történnek, a hatékonyabb működés érdekében alaposan átalakul a Sziget Zrt.
Újabb repülőgépet hoz a Ryanair budapesti bázisára és új célállomásokat is bejelentett az idei téli szezonra, és a repülőtéri díjak csökkentésére kérte a magyar kormányt - derül ki a cég közleményéből.
Vegyes elmozdulásokkal indul a nap az európai tőzsdéken a Fed esti kamatdöntésére várva, a magyar tőzsde kis eséssel kezdi a kereskedést.
A GTC-csoport az MNB-botrány egyik központi szereplője. Mi történt? A HVG azt írja, hogy 23,8 milliárd forinttal szállítja le alaptőkéjét a GTC Origine Investments Zrt., a jegybanki alapítványi vagyon jelentős részét elnyelő ingatlancsoport magyarországi cége. Részletek. A lépésre azért van szükség, mert a vállalat évek óta veszteséges, saját tőkéje pedig tavaly év végén már 6,6 […]
+2 hasonló