#Vélemény
Bíró Endre szerint a gyermekvédelmi rendszer jelen állapotában nem képes maradéktalanul biztosítani a gyermekek számára a szükségleteiknek megfelelő ellátást.
Majd Kötcsén, vagy talán október 23-án, esetleg ENSZ-főtitkárként, de most már tényleg mindjárt visszatér Orbán Viktor – ebben az elviselhetetlen várakozásban élnek legalábbis egyes hívei, akiket éppúgy hiteget és ránt még mélyebbre, mint Krasznahorkai László egyik legismertebb karaktere.
Csupán másfél éve kezdett el a maratoni távra készülni, majd 11 hónapon belül lefutott négy maratonit úgy, hogy a harmadikkal Európa-bajnoki ezüstérmet nyert.
Szabadság
A kolozsvári ZIZ – Art and Social Area ad otthont a Váróterem Projekt legújabb, Stockholm című osztálytermi előadása házi bemutatójának november 4-én, szerdán 17 órakor. A produkció a fiatalok médiafogyasztási szokásait, az álhírek és a manipuláció hatásait, valamint a kritikus gondolkodás és a felelős véleménynyilvánítás kérdéseit vizsgálja. A bemutatót szakmai beszélgetés követi, amelyre elsősorban pedagógusokat és a sajtó képviselőit várják.
Zugló polgármestere felháborodott, pedig a békésen közlekedőknél már régen betelt a pohár.
Rendszeresen tüntető állampolgárként került a szerb egyetemisták listájára Lázár Tibor zentai képzőművész, akit a többi pályázóhoz hasonlóan egy egyetemi kar szavazott meg képviselőjelöltnek. Noha október 25-én az ellenzék magabiztosan győzte le Aleksandar Vučićot és rendszerét, a majdani kormányzás körvonalai bizonytalanok. Még az sem dőlt el, ki lesz a bázisdemokrata közösség miniszterelnök-jelöltje. „A Vučić-párt magyar tagozata” – mondja Lázár Tibor a Vajdasági Magyar Szövetségről (VMSZ),…
Az elemző szerint mintha olykor a miniszterelnök is érezné, a parlamenti viták eldurvulásának aligha lesz jó vége.
NS-VÉLEMÉNY. Közben a B-terv is műtőasztalra került.
„Ezek a figurák vagy a pártjaik mindig visszajönnek, ezek megannyi Comeback Kid, wańka-wstańka”, mondták Varsóban: Trump, Putyin, Meciar, Babis, Fico – és Orbán, aki a visszatérés professzora.
Természetesen a költségvetésnek még csak a tervezeténél tartunk, és a miniszterelnök parlamenti szavaiból az derül ki, hogy ez nem is marad így.
A célpont egy Közép-Iránban található bázis lenne.
A szerkesztőség változik, a szándék marad.
A közelgő amerikai félidős választások jó alkalmat kínálnak az Egyesült Államok és Európa kapcsolatának az átgondolására.
Pityinger László, vagyis Dopeman szerint a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László egy „karrierista” politikus, aki azért hiteltelen, mert a kampányban támadta a Fideszt.
Az időközi választások utáni napokban Donald Trump amerikai elnök nukleáris csapást indíthat Irán ellen – írta ki Tucker Carlson befolyásos konzervatív influenszer X-oldalára.
Aki annak örül, hogy mindösszesen arról van szó, hogy a szélsőbal most végre megkapja a magáét, azt el kell, hogy keserítsem.
Egy budai hotelben gyűltek össze október elején a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémiájának fiatal kutatói kétnapos tapasztalatcserére. A megnyitó beszédet a volt igazságügyminiszter tartotta, a diákok motiválására a volt legfőbb ügyészt kérték fel.
A The New York Times, a Le Monde, a Spiegel, a Die Zeit, a The Guardian és társaik, akik kívülről már nem is látják, mennyire elképesztően megcsúsztak. Magyarorszgon ugyanez zajlik a HVG-nél, a Telexnél és több más lapnál.
Válasz Online
Milyen tanácsokat adott Budapesten Magyar Péternek? Lenne-e még Moldova, ha Ukrajna nem áll ellen az orosz nyomulásnak? Mi a teendő az orosz propagandával? Lehet-e EU-tag Moldova a szeparatista Transznisztria és a Gagauz Autonóm Terület okozta problémák megoldása nélkül? Miért mondta, hogy egy népszavazáson támogatná az egyesülést Romániával? Látják-e a nyugati vezetők, mennyire súlyos a térség biztonsági helyzete? Válaszok a chisinaui elnöki palotában készült Maia Sandu-interjúnkban.
Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.