Sárkány Réka október 23-án a szolnoki vasútállomásról ismeretlen helyre távozott, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
Hatalmas ünneplő tömeg fogadta Maria Corina Machadót.
„Megöltem a Szapulát, meghalt a nagy király!” – E. László véres késsel rohant a kisboltba a tette után.
Az influenszer bevallotta, a Barca sztárjával való kapcsolata kezdete óta rá nehezedő nyomás alvászavarokat és szorongást okozott neki.
Stohl Andrásnak eddig három komolyabb autóbalesete volt, ezek közül kettő súlyos következményekkel járt. 2023-ban pedig kisebb koccanása volt.
Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi. A jármű vezetője az autó alá szorult, a ceglédi hivatásos tűzoltók szabadították ki.
Erre jutott egy friss kutatás.
+1 hasonló
A készítmény jó eredményekkel teljesítette a 3. fázisú klinikai vizsgálatokat, már zajlik az egyeztetés a hatóságokkal a vakcina engedélyeztetéséről.
Választás Szerbiában, Magyar-Toroczkai csörte.
Óriási győzelmet aratott a Nyíregyháza.
Részletes élménybeszámoló és útikalauz saját tapasztalatokkal, látnivalókkal és hasznos utazási tippekkel.
+1 hasonló
A belvárosi nyomozók a 46 éves nőt csalás vétsége, csalás bűntette és lopás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A munkálatok ideje alatt, november 6-ig a H8-as HÉV csak Cinkota és Gödöllő, a H9-es pedig Cinkota és Csömör között jár.
A volt amerikai elnök kampánykörútra indult, hogy a demokraták melletti szavazásra buzdítson a félidős választáson.
A szerbek az utóbbi két évtized legizgalmasabb voksolása előtt állnak, és ezúttal nem számít egyesélyesnek a küzdelem.
A kiszabható környezetvédelmi bírság felső határa kétmilliárdról ötmilliárd forintra emelkedik.
+1 hasonló
Az elkövetőknek sikerült kereket oldaniuk, jelenleg keresik őket.
+1 hasonló
A színész-aktivista is reagált arra a videóra, amit Orbánról készítettek Párizsban, és amelyben azt kérte, hagyják békén, hadd élje az életét.
Az Orbán Viktorral jó kapcsolatokat ápoló Alice Weidel a napvilágra került e-mailek alapján egy illegális kampányfinanszírozási ügyben megtévesztette a közvéleményt és párttársait is.
Egy 10-12 méter mély kútból mentették ki a szerencsétlenül járt jószágot.
+1 hasonló