Szeretné, ha a választópolgárok népszavazással hívhatnák vissza az önkormányzati képviselő-testületeket.
+5 hasonló
Helyette új vezetőt nevezett ki Magyar Péter.
+5 hasonló
A rendőrök rövid idő alatt elfogták a 22 éves gyanúsítottat és kezdeményezték a letartóztatását.
+5 hasonló
Hamarosan személyes hangvételű riportban mutatkozik be a műsor nézőinek.
+5 hasonló
Felhördülést váltott ki a 39 ezer forintos belépő.
+5 hasonló
Az Országgyűlés 145 igen és 48 nem szavazattal elfogadta a felzárkóztatási források visszaéléseit feltáró vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozati javaslatot.
+4 hasonló
Az Országgyűlés 139 igen szavazattal, 48 nem ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Rádió és Televízió Zrt.
+4 hasonló
Az Országgyűlés 193 igen szavazattal elfogadta a környezetvédelmi törvény módosítását, 187 igen szavazattal és 6 tartózkodás mellett megszavazta a cégnyilvánosságról és a civil szervezetek nyilvántartásáról szóló törvénymódosítást, míg az egyes magánjogi nyilvántartásokat érintő törvények módosítását 139 igen és 54 nem szavazattal fogadta el a Ház.
+4 hasonló
Az Országgyűlés 181 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös üzleti jelentéséről és beszámolójáról szóló határozati javaslatot.
+4 hasonló
Jesús de Miguel szíve leállt, amikor az ellenfél kapusa mellkason térdelte. Újraélesztették, azóta is kórházban ápolják. Klubja közleményt adott ki.
+4 hasonló
A rendőrség adatai szerint ezek a vidéki és budapesti kamerák rögzítik a legtöbb gyorshajtást. Azt is elárulták, bővül-e az országos traffipax-hálózat.
+4 hasonló
Drámai jelenetek játszódtak le a Tenerife stadionjában.
+4 hasonló
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője szerint csapattársának, Charles Leclerc-nek a mentalitásával komoly gondok vannak.
+4 hasonló
Komoly rohamot hozott a lakáspiacon az Otthon Start Program megszűnése.
+4 hasonló
Gondosórával kért segítséget a megvert asszony.
+4 hasonló
A pénz nagy részét a kkv-szektorba csatornáznák be.
+4 hasonló
A multimilliomos életmódguru az azóta törölt posztjában ráadásul a gyertyáit promózta.
+4 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával indul majd a mai parlamenti ülés.
+4 hasonló
Az ország egyik legtisztább vizű tavának évek óta csökken a vízszintje és romlik a vízminősége.
+4 hasonló
A magyar heavy metal meghatározó és nagy tiszteletnek örvendő gitárosa hosszan tartó betegség után, 59 éves korában halt meg, halálhírét zenekara közölte.
+4 hasonló