444
Vlodimir Zelenszkij fertőzöttsége hétfőn igazolódott be, de hivatalát továbbra is képes ellátni.
444
A botrányhős filmrendező már idős, de a jelek szerint még nem öregedett meg.
444
Így értékelte a járványhelyzetet az elnök az országban, ahol a világon a második legtöbb halálos áldozat volt. Provokatív szövege talán nem független attól, hogy egyik fiát épp szervezett bűnözéssel vádolják.
444
Az egészségügyi dolgozók ingyen utazhatnak, a korábban megvásárolt bérleteik árát időarányosan visszafizetik.
444
Az elkövető egyelőre nincs meg.
444
Az MSZP előbb közös programot íratna alá minden jelölttel. A Momentum a mostani ellenzéki körzetekben is előválasztást akar. Sorrendet is állíthassanak az előválasztók? Sűrűsödnek a kérdések.
444
Szerinte muszáj volt feloldani a szavazólap lefotózásának tilalmát is.
444
Akkora a káosz a kormányrendeletek körül, hogy a bértámogatás feltételeit is csak utólag hozza az érintettek tudtára a jogalkotó.
444
Elfogadják a Kamara javaslatát. Gulyás azt mondta, másodállásokkal kapcsolatban is megengedők lesznek.