November 5.
E napon emlékezünk volt kollégáinkra:JOBBÁGY FERENCRELAJOS SÁNDORRAKOLOZSVÁRI KÁROLYRAPOP DUMITRURAJUHÁSZ ERZSÉBETREŢIGANI ŞTEFANRAMIKE CSABÁRALÖSCHER RÓBERTREMAN NECULAÉRABLAGA PASCURAMOLNÁR JÁNOSRASZURDÁS MÁRIÁRACSILCSER LÁSZLÓRA,valamintBIBARŢ MARIABAKÓ FERENCBOBIA LACHEBAKÓ PIROSKAMÉSZÁROS ERZSÉBETSZABÓ ERZSÉBETDEMIAN MARIAKOCSIS ZSUZSANNAésZÖLD ERZSÉBETtanítókra.A még élők.(BF0002/29.10)
***
A múltba visszanézve valami fáj,Valakit keresünk, aki nincs már.Csak az idő múlik,…
Égő cigarettával aludt el egy férfi, emiatt keletkezett tűz szerda este negyed kilenc körül Margittán, a Lăcrimioarelor utcában. A megadott helyszínre a helyi tűzoltók három tűzoltóautóval és egy rohammentőkocsival érkeztek ki,
a lángok ekkor már két szobában, illetve részben a tetőszerkezeten pusztítottak.
A tűz terjedését elősegítette a házban tárolt nagymértékű textil-, papír- és műanyaghulladék. A tűzoltóknak mintegy 35 perc alatt sikerült megfékezniük a lángokat, megakadályozva, hogy a…
Két fontos találkozó vár a következő napokban a Nagyváradi VSK vízilabdacsapatára, amely mindkét találkozóját a Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszodában játssza. A váradiak november 6-án, pénteken 19 órától a Bukaresti Dinamót fogadják a Szuperliga alapszakaszának 5. fordulójában, majd szombaton 12 órától a Marosvásárhelyi VSK ellen ugranak medencébe.
Utóbbi összecsapást a bajnokság 10. fordulójából hozták előre.
A két bajnokit követően a Bajnokok Ligájában is szereplése lesz Petar Kovacevic…
A Nagyváradi Vízművek tájékoztatása szerint november 5-én, csütörtökön 8 és 20 óra között szünetel az ivóvíz-szolgáltatás a Fő (Republicii)–Bukarest tér–Ștefan cel Mare–Lacul Roșu utcák övezetben. A vízellátást a Sztaroveszky (Magheru) – Fő utca (Republicii) mobilitási folyosó kialakítását célzó beruházás második szakaszának munkálatai miatt függesztik fel.
Az intézkedés a következő utcák és területek fogyasztóit érinti: Bukarest tér; Săvineștilor utca; Pray György (Berzei) utca; Fő…
A szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök kiemelte, hogy
idén kétszázötven éves a Patachich Ádám püspök kezdeményezésére emelt püspöki palota, s értelemszerű ennek kápolnája is.
„Negyed évezred telt azóta, mióta Borromeo Szent Károly itt őrködik az egyházmegye felett jó és nehéz időkben egyaránt, közbenjár értünk és utat mutat nekünk”
– fogalmazott.
A főpásztor ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a kápolna majdnem eredeti formájában maradt meg, kevés átalakítás történt…
Vizsgálják, mennyivel emelhetnék a minimálbért
Három forgatókönyvet vizsgál a munkaügyi minisztérium a 2027-es minimálbér megállapítására, amelyek alapján a jelenlegi 4325 lejes bruttó összeg 268–754 lejjel emelkedhet. A legnagyobb emelés 5079 lejes minimálbért jelentene, a kormány azonban még nem döntött sem az új összegről, sem annak bevezetési időpontjáról.
Egy református templom, amely csak papíron létezik Nagyvárad-Velencén
Egy templom, amely több mint száz éve csak a tervekben létezik,…
Elkészítették a vízilabda-világkupa tornáinak sorsolását a World Aquatics budapesti irodájában. A Divízió I-ben mindkét nemnél nyolc válogatott indul, közülük alapesetben öt szerezhet helyet a februári Szuperdöntőben. Mivel a házigazda görögök részvétele biztosított, továbbjutásuk esetén a hatodik helyezett is ott lehet Athénban. A végső győztesre különösen értékes jutalom vár, hiszen a világkupa megnyerése olimpiai részvételt ér.
A magyar férfiválogatott január 11–16. között Isztambulban…
A Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL) arra kéri az iskolásokat, hogy ellenőrizzék, feltöltötték-e a 2026/2027-es tanévre szóló ingyenes bérletüket az utazási kártyájukra. Ezt közvetlenül a tömegközlekedési járművek jegyérvényesítő készülékeinél, vagy az Androidra és iOS-re is elérhető OTL-alkalmazásban tehetik meg.
Amennyiben a bérletet nem töltötték fel, a diákoknak fel kell keresniük az OTL valamelyik jegyértékesítő pontját, ahol pótolhatják a feltöltést
– jegyzik meg a közleményben.
A…
November utolsó hétvégéje négynapos pihenővé hosszabbodik a szokásos, hétfőtől péntekig tartó munkarendben dolgozók számára, mivel november 30., Szent András napja hétfőre, december 1., Románia nemzeti ünnepe pedig keddre esik. A négynapos hosszú hétvége nemcsak a közalkalmazottakat érinti, hanem a magánszektorban dolgozókat is, mivel a munka törvénykönyvének 139. cikke mindkét ünnepet a törvényes munkaszüneti napok közé sorolja.
A négynapos pihenő az iskolásokat is érinti, mivel november…
A 2026/7-es sürgősségi kormányrendelet alapján a közlekedési bírságukat határidőre ki nem fizető gépjárművezetők vezetési jogosultsága felfüggeszthető, a rendelkezés alkalmazását azonban hónapokon át jogi akadály nehezítette. A végrehajtás részleteit szabályozó 2026/530-as kormányhatározatot ugyanis tíz másik kormányhatározattal együtt bírósági úton felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy az ügyvezető kormány nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással ezek elfogadására.
A helyzet azonban…
A Visit Oradea november 3–5. között részt vesz a World Travel Market (WTM) London elnevezésű rendezvényen, amely a turisztikai ágazat egyik legjelentősebb nemzetközi eseménye – olvasható a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület közleményében. Nagyváradot a Románia Gazdasági, Digitalizációs, Vállalkozásügyi és Idegenforgalmi Minisztériuma (MEDAT) által szervezett országos standon mutatják be, további 35 romániai társkiállító társaságában.
A londoni ExCeL kiállítási központban…
Tevékenységi beszámolójában Szabó Géza leköszönő elnök felidézte, hogy jelenlegi formájában az RMKT nagyváradi fiókszervezete mint önálló jogi személyiség nélküli entitás 2019-ben alakult újra Gyerkó László akkori országos elnök jelenlétében. Szépen fejlődtek az elmúlt években, hiszen
az alapításnál még csupán hat tagot számláltak, most viszont már hatvankilencen vannak, akik közül harminchat aktív.
A küldetésük továbbra is változatlan: különféle előadásoknak, konferenciáknak, versenyeknek a…
Négy alkalmazott, köztük két rendőr is beismerte, hogy összesen 790 alkalommal fogadtak el kenőpénzt a Bihar megyei gépjármű-bejegyzési hivatalban.
A négy vádlott összesen 56.431 lejt kapott a gépjárművek bejegyzésével kapcsolatos ügyintézés megkönnyítéséért.
Mindannyian két év és három hónap felfüggesztett szabadságvesztésben állapodtak meg az ügyészekkel, az egyezségek jóváhagyásáról azonban még a bíróságnak kell döntenie.
A Bihar Megyei Törvényszék melletti ügyészség november 3-i, keddi…
A tárca tájékoztatása szerint a határidőt a 2026/43-as sürgősségi kormányrendelettel hosszabbították meg. Az intézkedés azokra a pedagógusokra vonatkozik, akik a 2025-2026-os tanévben is dolgoztak, és a jelenlegi tanévben is aktívak. A hosszabbítás azokat érinti, akiknek már kiállították, de még nem töltötték fel a kártyájukat, valamint azokat, akiknek az adategyeztetés során felmerült hibák miatt még nem állították ki a kártyát – írja az Agerpres.
Minden jogosult pedagógusnak meg kell kapnia a…
A közösségi oldalakon terjedő, mintegy 29 másodperces felvételen látható, amint a két lány egymást üti és a másik haját tépi. Körülöttük több tucat fiatal figyeli az eseményeket, néhányan nevetnek, mások meglepetésüknek adnak hangot.
A verekedés során a lányok a járdára zuhannak, majd egyikük a földhöz szorítja a másikat, és többször arcon, illetve fejen üti. A körülöttük állók közül senki sem avatkozik közbe.
Mindkét lányt őrizetbe vették
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai…
A Besztercei Gloria szabályvétség miatt elveszítette a Râmnicu Vâlcea ellen a pályán 1–0-ra megnyert mérkőzését.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi és etikai bizottsága 3–0-s vereséggel és 3200 lejes pénzbírsággal sújtotta a besztercei együttest.
A két csapat október 10-én, a II. Liga kilencedik fordulójában találkozott egymással. A beszterceiek Marius Lupu 57. percben szerzett góljával otthon tartották a három pontot, ám a mérkőzésen elkövetett hiba miatt végül mégis pont nélkül…
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói által kezdeményezett jogszabályjavaslat szerint azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadságra való jogosultságuk ideje alatt visszatérnek dolgozni, a korábban kapott havi gyermekgondozási díj 100 százalékának megfelelő juttatásra lennének jogosultak.
Azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság lejárta után dolgoznak, a gyermek kétéves korától hároméves koráig havi 650 lejes munkahelyi…
A Bihar megyei katonai tűzoltókat 5.40 óra körül riasztották az 112-es segélyhívó számon egy mezőtelegdi, Ady Endre utcai ingatlanhoz. A helyszínre az élesdi tűzoltóállomás egységei vonultak ki.
Kiérkezésükkor a melléképület már teljes terjedelmében, intenzíven égett. Fennállt a veszélye annak, hogy a lángok átterjednek az épülettel közvetlenül összeépített két lakóházra, valamint egy harmadik, alig egy méterre található szomszédos házra is.
A tűzoltók két vízzel és habbal oltó…
A légitársaság október elején állította le menetrend szerinti járatait, és azóta másodszor halasztja el azok újraindítását. A korábbi tervek szerint november 15-én indult volna újra a forgalom, most azonban az év végéig meghosszabbították a felfüggesztést.
Az AnimaWings november 3-án, kedden a honlapján közzétett tájékoztatásában közölte, hogy a Bukaresti Törvényszék október 28-án elrendelte az Anima Wings Aviation S.A. fizetésképtelenségi eljárásának megindítását.
A társaság működésére és…
Az egészségügyi miniszter Facebook-bejegyzésében számolt be arról a hétfői videókonferenciáról, amelyen a vizsgát megszervező hat orvosi és gyógyszerészeti egyetem rektorával, valamint a Román Orvosi Kamara (CMR) elnökével, Cătălina Poianával egyeztetett a vizsga lebonyolításáról – írja az Agerpres.
Rogobete szerint idén összesen 9969-en jelentkeztek az 5483 meghirdetett helyre és állásra. Ezek közül 7180-an az orvosi szakosításra meghirdetett 4481 helyre és 265 állásra, 1855-en a fogorvosi…