Minden eddiginél részletesebben látni a kínai Senlung űrrepülőgépet, amit a Vantor nevű cég egyik műholdja készített.
A nyugalmazott váci püspök alapítványa hét éve tevékenykedik a Nógrád megyei Szalmatercsen, ahol semmilyen gyermekjóléti intézmény nincs.
A gyerek olyan látogatáson vehetett részt, ahol a vendégek például enni adhatnak a farkasoknak.
Tizenkilenc, korábban Tiborczhoz kötött magántőkealap közül egyben sem szerepel a volt miniszterelnök veje tényleges tulajdonosként. Olyanban sem, amelynek egy hónapja még 99 százalékos tulajdonosa volt.
+2 hasonló
Elfogatóparancsokat adtak ki a lélegeztetőgép-biznisszel kapcsolatban. Meghosszabbították Hankó Balázs, Seszták Miklós és Varga-Bajusz Veronika letartóztatását. Közzétette Kármán András pénzügyminiszter a kormány középtávú gazdasági terveit, benyújtotta a kormány az adómódosítások tervezetét. Patthelyzet alakult ki az izraeli választáson. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Felelőtlen találgatás.
A hajó teljes legénységét kimentették. A fekete-tengeri támadásokat a bolgár, a román és a török külügyminiszter közös nyilatkozatban ítélete el.
Az Európai Bizottság elnöke szeptemberben javasolta, hogy az észak-amerikai ország legyen az EU társult tagja, de sajtóhírek szerint a tagállamok között nincs erről egyetértés.
A NAV által közzétett, 2027-es valorizált mértékeket meghaladja majd a jövedéki adó emelkedése.
Az állami szerveknek lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat beszerző elkövetők 3 milliárd forint hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó befizetését kerülték el.
+1 hasonló
Ez pár forintos könnyebbséget jelenthet majd a benzinkutakon.
Ernesto Chavana a felelőtlen tette és az arra adott reakciója miatt rengeteg kritikát kapott.
Az Anthropic mesterséges intelligenciáját számos gyógyszerfejlesztő cég alkalmazza, és úgy tűnik, igen nagy segítséget jelent a rendszer a tudósok számára.
+2 hasonló
Az 500 millió euró feletti bevételű cégeknek kell többet fizetnie.
+1 hasonló
Hild korábban a Lehman Brothers New York-i alelnöke is volt, most megbízott vezérigazgatónak nevezték ki, feladata a NIÜ stabil vezetése, míg meglesz az új, végleges vezérigazgató.
Közzétette Kármán András pénzügyminiszter a kormány középtávú gazdasági terveit. Az infláció gyorsulni fog, az államadósság lassan csökken majd, a növekedést 2030-ra közel megdupláznák.
+1 hasonló
A kormány részéről Kapitány István nyújtotta be a törvényjavaslatot, ami évi 5 ezer forint könnyebbséget jelenthet mintegy 900 ezer vállalkozónak.
A színésznő elmondta, hogyan látja kamasz lánya generációját.
Még a végóráiban is szórta a közpénzt az egykori Fudan Alapítvány, amely pedig se ezen a néven, se később, Tudás-tér Alapítvány néven sem csinált lényegében semmit. A Tisza-kormány által megszüntetett kekvák közül ez volt az egyik legfeleslegesebb.
Az ukrán elnök szerint megerősítették helyzetüket, de a nyugati szövetségesek segítségére is szükség van.