Haley Stevens azután állt a republikánus jelölt mögé, hogy az előválasztáson őt legyőző demokrata szenátorjelölt megkérte, hogy maradjon távol a kampányeseményeitől.
+2 hasonló
A NAV egy 2024-es ügyben nyomoz a alapítványnál, amelyet abban az évben az akkori kormányszóvivő testvére vezetett.
+2 hasonló
Milorad Dodik többek közt azt kéri, hogy helyezzék hatályon kívül a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselői által eddig meghozott valamennyi döntést. Dodikot korábban azért tiltották el közhivatalok viselésétől, mert nem hajtotta végre a nemzetközi főmegbízott utasításait.
+2 hasonló
Siklósi Örs öt évvel ezelőtt, 29 éves korában hunyt el.
+2 hasonló
Fricke-Jáger Anna Kamilla megírta édesanyjának, hogy nem megy haza, azóta nem látták.
+2 hasonló
Az október 28-án leállított 2. blokkon viszont még mindig dolgoznak.
+2 hasonló
Több országban is emelkedett a bolti hűtők hőmérséklete az éjszaka folyamán. Az eset nagyon hasonlít a korábbi, francia incidenshez.
+2 hasonló
A várakozási idő csökkentésének egyik eszköze a meglévő műtői kapacitások jobb kihasználása. Becslések szerint egyes intézményekben évente 400–1000-rel több műtétet végezhetnek el, mint 2019-ben.
+2 hasonló
A színész szerint Mike Nichols rendező bizonyos fokú „szadizmust” tanúsított vele szemben a forgatáson.
+2 hasonló
A kocsi három napja meghibásodott, a férfi telefonja is lemerült, állítása szerint ezért nem tudott senkit sem értesíteni.
+2 hasonló
Az ukrán drónok segítségével figyelték meg az orosz felet, és a felvételek egy részét megosztották a nyilvánossággal.
+3 hasonló
Már több mint 80 forint a differencia.
+2 hasonló
A 24 éves nőt több erőszakos és vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
+2 hasonló
A háború kitörése óta a harcképtelenné tett személyi állomány közel 1,6 millió főre tehető.
+2 hasonló
A kormány tájékoztatása szerint tizenegy év alatt 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki a sport-tao rendszerében, jövőre viszont megszüntetik a sport-tao rendszerét, helyette közvetlen költségvetési támogatást juttatnak a sportszervezeteknek.
+2 hasonló
A HVG top 100 gimnáziumi rangsora összeállításánál lehetőség van különböző alrangsorok kialakítására is. Ezúttal azoknak a gimnáziumoknak a TOP10-es listáját közöljük, amelyek diákjai a legjobban telesítettek a szövegértés kompetenciamérésen.
A demokraták bíznak a győzelmükben a félidős amerikai kongresszusi választáson, de tíz éve már elbuktak egy megnyertnek tűnő csatát Donald Trumppal szemben.
+2 hasonló
Egy kiberbiztonsági szakértő aggasztónak nevezte a történteket.
+2 hasonló
A lángokat sikerült gyorsan megfékeznie a tűzoltóknak.
+2 hasonló
A baleset néhány kilométerre Donald Trump floridai birtokától történt.
+2 hasonló