2016 tavaszán előlegezte meg a HVG az akkori jegybankelnöknek a rabruhát emblematikus címlapján, de 2026. október 21-én jött el az idő, hogy őrizetbe vegyék Matolcsy Györgyöt. Mint az elmúlt 13 év matolcsys HVG-címlapjaiból kiderül, a most csalással gyanúsított fideszes gazdaságpolitikus már korábban elvesztette kegyencjellegét.
A többségi tulajdonos önkormányzat 120 milliós szponzori bevétellel számolt a költségvetésben, emögött azonban nem volt szerződés.
A magyar olajvállalat a szerb pénzügyminiszterrel szemben továbbra is úgy látja, nincs olyan új fejlemény, amelyről be kéne számolniuk.
Ausztrál kutatók vizsgálata van rá mód, hogy jelentős mértékben csökkenjen az akkumulátorok karbonlábnyoma.
A miniszterelnök interjút adott az amerikai hírügynökségnek elszámoltatásról, jogállamról, migrációról, Ukrajnáról és a vagyonadóról.
A Momentum egykori elnöke továbbra sem támogatja, hogy 2036-ban Budapest legyen a játékok helyszíne, és szerinte szükség volna egy erről szóló országos népszavazásra, valamint egy olimpiamentes forgatókönyvre is.
„Ez biztos” – közölte az ukrán nagykövet. Elmondása szerint az EU kérte a találkozót, amire mindkét vezető rábólintott.
+6 hasonló
Új modellek, AI-ügynökök, automatizáló szolgáltatások jelennek meg szinte naponta. A kérdés már nem az, hogy mit lehet mesterséges intelligenciával megcsinálni, hanem az, hogy melyik cégnél mit és mit nem ér meg bevezetni, hogy az kézzelfogható előnyt hozzon.
Végrendeletben rögzítené egy Abu-Dzabiban élő édesanya, hogy gyermeke gyámja a jövőben kérje ki a mesterséges intelligencia tanácsát a gyermek életét érintő döntésekkel kapcsolatban.
Az autóst korábban eltiltották a vezetéstől.
A Nemzeti Filmintézet fővárosi és fóti telephelyére is kiszálltak a NAV nyomozói.
+7 hasonló
Több helyszínen megjelent az ügyészség az MNB-ügyben, de részleteket nem árultak el.
Polyák Gábor közölte, hogy a pályázatra a Klubrádió is jelentkezhet, utóbbi szerint ugyanakkor nem pályázati lehetőséget, hanem frekvenciát kellene kapniuk.
+6 hasonló
Jichák Hercog izraeli elnök meghívta Magyart Izraelbe is.
+5 hasonló
Szerinte ilyen ötletekre van szükség, hogy érdekesek legyenek az autók.
Hiába tűnt vonzónak az amerikai politika szereplőinek a magyar illiberális példa, ez a politika nem dob nagyot az életszínvonalon, ezért nem tudja megnyerni a szavazók jelentős részét – fejti ki Brian Goodman, az Arizonai Állami Egyetem tanára. Kérdés, mi lesz most a posztliberalizmussal, hogy az orbáni modellnek vége.
Luca Niculescu kinevezését csak a két szélsőjobboldali párt nem támogatta.
+5 hasonló
A helyzet persze a főváros szinte minden részére kihat.
A Gondosóra fenntartója először 2023-ban, majd 2025-ben szerződött a Fidesszel, a párt aktivistái így vehettek részt a programban részt vevő idősek felkeresésében. A programra a költségvetés 106 milliárd forintot költött – eredetileg uniós pénzből valósult volna meg, de a problémák miatt kivették az uniós finanszírozásból.
Rengeteg felhasználót érinthet a Microsoft döntése, amelynek értelmében lekerült a támogatott Windows 11-kiadások listájáról a 24H2.