Külügyminisztérium
A legtöbb érintett múltja ismert volt, de előkerültek olyan szereplők is, akikről eddig nem lehetett tudni, hogy kapcsolatba kerültek az állambiztonsággal.
Az NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást szeptemberben dr. Orbán Anita feljelentése alapján.
A Parlamenter vendége Boros Tamás, az ATV újságírója, műsorvezetője.
+2 hasonló
Politika
Scheller79
2026. 11. 04., sze - 18:11
A Fremond Árpád MNT-elnökhöz és a Szabadkai Főkonzulátus egyik konzuljához kötődő ügyben megkeresték Magyarország Szabadkai Főkonzulátusát - írja a Magyar Szó.
A román külügyminisztérium szerdán közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását – írja az Agerpres.
+1 hasonló
Még a megtelt kórházak esetében is legalább kilenc gép jutott volna minden betegre.
A magyar–ukrán gazdasági kapcsolatok erősítéséről, a határátkelők fejlesztéséről és közös projektek megvalósításáról egyeztetett Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója Nagy Gábor Ferenccel, a magyar Külügyminisztérium keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkárával. A találkozóról a kormányzó közösségi oldalán számolt be. Nagy Gábor Ferenc első alkalommal érkezett munkalátogatásra Kárpátaljára. A megbeszélésen a két ország közötti együttműködés bővítésének lehetőségeit…
+1 hasonló
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás gyanújával nyomoznak.
+2 hasonló
Újabb részletek láttak napvilágot a koronavírus-járvány alatti milliárdos beszerzésekről: Orbán Anita friss hírt közölt a nyomozásról - lecsapott az NNI.
A lélegeztetőgép-bizniszek ügyében a NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás gyanújával nyomoz.
+12 hasonló
+2 hasonló