#Belföld

0 komment

Az ukrán államfő szerint nem személyes ellentét áll a Trumppal való feszültség mögött

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az Egyesült Államokkal fennálló nézeteltérések nem a Donald Trumphoz fűződő személyes kapcsolatából erednek. Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajnának továbbra is szüksége van az Oroszország elleni szankciókra és a nyugati katonai támogatásra. Zelenszkij a CNN-nek adott interjújában kijelentette, hogy ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciók feloldását, mert az szerinte Vlagyimir Putyin orosz […]
0 komment

Fekete-Győr András így magyarázta el, hogy mit is keresett a Magyar Olimpiai Bizottságnál

Fekete-Győr András, aki nemrég kilépett a Momentumból, és független politikusként folytatja pályafutását, az ATV Start című műsorában beszélt a 2036-os budapesti olimpia lehetőségéről. A politikus elárulta, hogy tárgyalt a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésével, és megállapodásra jutottak abban, hogy a rendezésről népszavazást kellene tartani.
0 komment

Nyíltan szembeszegültek a polgármesterek a Tisza-kormánnyal: ott van köztük Karácsony Gergely és Cser-Palkovics András is – „nem fogadjuk el”

Megvitatta a kormány által az önkormányzati rendszert érintően tett eddigi nyilatkozatokat az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) Önkormányzati Oldala. Az Önkormányzati Oldal támogatja azt az eddigi kormányzati egyeztetéseken elhangzott gondolatot, hogy az önkormányzati strukturális változtatás kizárólag az új alkotmány keretében történik, melyben az országos önkormányzati érdekszövetségek tevőlegesen is részt kívánnak venni – derült ki a Települési Önkormányzatok Országos…
0 komment

Fürcht Pál ügyvédje kifakadt: Felkészületlenek voltak a képviselők, alig hangzott el érdemi kérdés a parlamentben

Csalódott a szerdai parlamenti meghallgatás után Horváth Lóránt ügyvéd, aki végig Fürcht Pál volt főügyész mellett ült a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság ülésén. Az ATV Startban arról beszélt, hogy a képviselők szerinte nem készültek fel megfelelően, ezért számos fontos kérdés megválaszolatlan maradt.
0 komment

Mintha csak bosszú lett volna - arra ébredt Gábor, hogy purhabbal fújták ki a kocsiját

Sokkoló meglepetés ért egy magyar autóst múlt vasárnap: Gábor alig hitt a szemének, amikor indulás előtt megközelítette a kocsiját. Valaki az éjszaka leple alatt purhabbal fújta be a jármű összes rését és ajtóhézagját, teljesen használhatatlanná téve. A beragadt ajtók miatt a tulajdonos még csak be sem tudott ülni a volán mögé – a megdöbbentő és aljas bosszú vagy értelmetlen rongálás a bosszúság mellett komoly anyagi károkat is okozott.
0 komment

1956 emlékezete: „Magyar vagyok, s nem leszek az osztály besúgója”

A forradalom Várad tartományban is jelentős visszhangot váltott ki. A korabeli pártjelentésekből kiderül, hogy a magyarországi események felerősítették a kommunista rendszerrel szembeni elégedetlenséget. A parasztok a kötelező beszolgáltatások, a munkások a rossz életkörülmények, a diákok pedig a politikai elnyomás miatt bírálták a rendszert. Kupán Árpád történész a Várad tartományi pártbizottság jegyzőkönyvei és korabeli tájékoztatói alapján rekonstruálta, és az 1956 emlékezete Biharban című…

Bejelentkezés vagy regisztráció