#Belföld
Húszezresekben számolva 4,55 millió bankjegyről van szó.
Papp „Csicsó” László 1934. február 26-án született Nagyváradon, és egész életét szülővárosában élte le. Gyermek- és ifjúkorára esett a helyi labdarúgás legsikeresebb időszaka: a NAC 1944-ben a magyar, majd ICO néven 1949-ben a román bajnokságot nyerte meg. A klub egykori utánpótlás-játékosaként, majd utódcsapatának labdarúgójaként közelről ismerhette meg azt a közeget, amelynek emlékét évtizedekkel később is lelkesen idézte fel. Később edzőként is tevékenykedett, és a helyi futball iránti…
Hatmilliót már kifizetett a semmiért, ám újabb hétmilliót akartak kicsalni a tetőjavításért a tetőfedő maffia tagjai egy rákoscsabai sértettől. Ezt már a megrendelő is sokkalta, s elmondta az esetet a rendőröknek, akik a pénz átadása közben ütöttek rajta a bűnözőkön. Nem volt meglepő, hogy a tetőfedő csalók most is a romániai hagyományőrző roma népcsoport, a Gábor-cigányok közösségéből valók voltak, akik szabályos maffiaszervezetet alakítottak ki a tetőfedős csalásokra, egész Európára…
Dan támogatja Donald Trump elnök álláspontját az európai védelmi kiadások kiegyensúlyozottabb megosztásáról.
Előkerült a kamerafelvétel arról az esetről, amikor egy kerékpáros kihajtott a közeledő HÉV elé a H5-ös Köles utcai átjáróban.
Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista panaszt nyújtott be az ügyészséghez, miután a hatóság bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a Pócs János ellen tett feljelentését.
Több autópályán is lezárások vannak, gyalogost is gázoltak.
Szeptemberben 1278 személygépkocsit írattak forgalomba Hargita megyében, közel 28 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.
Két, egyenként 100 méter széles vadátjáró épül, amely lehetővé teszi majd a medvék biztonságos átkelését a jövőbeli autópályán.
Álbajusszal és fejkendővel próbál beolvadni a dubaji tömegbe.
Október 23-án, pénteken 7 és 23 óra között korlátozzák a 7,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik közlekedését Magyarországon. A romániai idő szerint érvényes időintervallumról a magyar hatóságok tájékoztatták a nagyváradi területi határrendészeti felügyelőséget.
A korlátozás idején az érintett járművek vezetőinek a kijelölt parkolókban kell várakozniuk a tilalom lejártáig. A szabályozás alól kivételt képeznek az élő állatokat és romlandó termékeket szállító teherautók, amelyek a korlátozás ideje…
Matolcsy György volt jegybankelnök mellett Valkó Mihályt, a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatóját és Sándor Tamást, Matolcsyék állandó jogi képviselőjét is őrizetbe vették. Eközben Matolcsy Ádám és Stofa György ellen nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozták.
A szlovák kormány tervezett oktatási reformja szigorúbb létszámkövetelményeket vezetne be, amelynek következtében mintegy száz magyar iskola zárhat be az országban. A Magyar Szövetség évek óta megoldást szorgalmaz, most petícióban
Szerző: Talpai Lóránt
Október 23-ra várták a legtöbb nagy nevet a Tisza-kormányban, de Ursula von der Leyennel kell beérnie Magyar Péternek.
Szakértők keresik a választ.
Több tízezer adag influenza elleni védőoltást szállítanak ki a következő órákban, a jövő héten pedig még nagyobb mennyiség áll majd rendelkezésre az országban.
Bizonyos szempontból valóban van oka az ünneplésre a PSD-nek, hiszen ismét hatalomra került. Csakhogy a PSD nem ellenőrzi a pénzügyminisztériumot, és a miniszterelnöki tisztség sem az övé. Márpedig a kormányt a miniszterelnök vezeti, és ha nincs egyetértés a kabinetben, ő dönt. A PSD győzelme tehát ebben az értelemben korlátozott.
Bejártuk a FUNtasy Budapest tereit.
Két túrázó szenvedett balesetet Pilisszentlélek közelében, miután letértek a kijelölt turistaútról, majd megcsúsztak egy rendkívül meredek hegyoldalon. Egyikük 20-30 métert csúszott lefelé a sziklafalon, a másik túrázó pedig ágakba kapaszkodva rekedt a meredek lejtőn.