#Belföld
Négy évet is kaphat.
Az egész délkeleti szektor megbénult.
A telefonozó sofőrök többsége nem beszélgetett, hanem közösségi oldalakat böngészett.
Kedden 15 kilométeres dugót hozott az M0-son elkezdett munka.
A 47 éves férfi Magdeburg közelében szenvedett balesetet. A német rendőrség vizsgálja, miért állt ott a teherautó.
Egy parkolási baki is igencsak sokba kerülhet.
Elütött egy triciklis nőt, majd otthagyta.
A férfit, miután kihúzták a folyóból, előállították, most a Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt.
Ezek a táblák nem bírságolnak, csak mérnek, és úgy tűnik, nem is veszik igazán komolyan őket.
Ezeknél a szabálysértéseknél is bevezetnék az objektív felelősséget.
A rendőrségnek nem kellett sokáig keresgélni.
Nehéz elképzelni, mire gondolt a készítője.
A közlekedési tárca kérdőívét kitöltők egyharmada 16 éves kor felett engedélyezné csak a használatukat.
Vázoljuk, hogy mit érdemes tudni Elon Musk rakétaszerű működéssel kecsegtető és már Magyarországon is rendelhető vadonatúj sportautójáról.
Nem volt válogatós.
Alapvetően ilyenkor nem az számít, ki hibázott, segíteni kell a másik autósnak.
A dubaji rendőrség mostantól már egy Lamborghini Temerarióval is járőrözik.
Ezeknél a helyzeteknél legalább mindenki megúszta baleset nélkül.
A rendszáma is kölcsönzött volt.
Az ítélet elhangzását követően Davis ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen.