#Belföld
Romániában a legolcsóbb az élelmiszer az Európai Unióban, ugyanaz a bevásárlókosár nálunk jóval kevesebbe kerül, mint Magyarországon.
Budapesten a közbiztonság mutatói kerületről kerületre, sőt utcáról utcára is egészen más képet mutathatnak. A Blikk korábban már bemutatta, hogyan tűnnek el régi problémagócok, miközben máshol szinte egyik napról a másikra romolhat a helyiek biztonságérzete. Most Pesterzsébet közbiztonsági helyzetének jártunk utána.
Új polgármestert választottak Taksonyban, ahol 2002 óta Mészáros Márta vezette az önkormányzatot.
A telitalálatos szelvény 5,19 milliárd forintot ért, ami a játék történetének ötödik legnagyobb főnyereménye, továbbá az idei második ötös találata.
A kutya, macska sokak számára családtag, a jog azonban nem egészen így látja.
Világháborús bomba hatástalanítása miatt jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani vasárnap Budapesten. Az intézkedés a XVIII. kerületet érinti: délelőtt lezárják az Üllői út egy szakaszát, és több közösségi közlekedési járat menetrendje, illetve útvonala is módosul.
Az 1956-os megtorlások elől menekülve, Amerikában hozta össze a sors Németh Lászlót és Somody Katalint. Bár a forradalom napjaiban még nem ismerték egymást – a 17 éves fiú sebesülteket mentett a golyózáporban, a lány pedig a családjával menekült a vasfüggönyön túlra –, kint végül közös életet építettek.
Az üzeneteket megosztotta és arra hívta fel a figyelmet, hogy senki ne kattintson az abban található hivatkozásokra, mellékletekre.
A megélhetési és oktatási válság miatt tüntető óriási békés tömeg mellett ezúttal is felbukkantak erőszakos elemek, a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be számos városban.
Lépésről lépésre – az egykori Tisza-jelszónál alkalmasabb kifejezést keresni sem lehetne annak leírására, ami a magyar–ukrán viszonyban április óta történik. Ezt jelzi az anyanyelvhasználati törvény elfogadása és a két ország vezetőjének lassan formálódó kapcsolata is.
Gyerekkorában még azzal is büntethették, hogy nem engedték el edzésre, annyira szeretett taekwondózni Bajgyik Baranyi Botond, aki ma már világkupagyőztesként tekinthet vissza az elmúlt tizenkét évre, és maga is részt vesz fiatalabb sportolók felkészítésében.
Pedig sportolói pályafutása egészen másként indult.
Hatévesen ugyanis először focizni kezdett, ám édesapja egy idő után megunta az állandó fuvarozást, és mivel ismerte Harascsák Gyula taekwondoedzőt, inkább hozzá vitte el a fiát. Így…
Pert nyert a bíróságon az a 74 éves háziorvos, akinek működési engedélyét a Magyar Orvosi Kamara szerint jogellenesen módosította egyoldalúan a kormányhivatal, hogy kötelező ügyeletre kötelezhesse. Az orvos azonban nem érhette meg az ítélet kihirdetését: nyolc nappal korábban daganatos betegségben elhunyt. Az esetről a Magyar Orvosi Kamara számolt be a közösségi oldalán.
A Ceglédi Lokálpatrióta Klub korábbi politikusa felháborodásának adott hangot, miután a közmeghallgatáson „megengedhetetlen és alpári" stílust tapasztalt a városvezetéstől.
Magyar Péter sógora Melléthei-Barna Márton nem rövid ideig vot miniszter, de úgy tűnik a kormányváltással így is jól járt.
A bejárat mintha egy katonai objektum vagy börtön kapuja lenne, a több méter magas, masszív vaskerítés tetején szögesdrót feszül, már csak a fegyveres őrök hiányoznak innen. Odabent mégsem veszélyes bűnözőket őriznek, hanem mangalicasertések laknak ezrével. Ez a tiszaeszlári Kocsis tanya, amit az Agrotrend Csoport által szervezett versenyen az Magyarország Legszebb Állattenyésztő Birtokának választottak. A díjat szigorú szempontok alapján ítélik oda, olyan ez a magyar mezőgazdaságban, mint az…
Kornyezetvédők arra szólították fel a Tefál márkát birtokló céget, hogy hagyjon fel az úgynevezett PFAS-vegyületek használatával, és dolgozzon ki részletes tervet az érintett termékek gyártásának átalakítására
Hét korábbi képviselő megőrizte a mandátumát, két új tag viszont érkezik.
88 éves korában elhunyt Kerékgyártó Mihály újságíró és fotós, akit sokan csak Misi bácsiként ismertek Ózdon. A több mint hat évtizeden át tudósító férfi halálhírét Janiczak Dávid, a város polgármestere jelentette be a közösségi oldalán.
A szociális tűzifa nagy segítséget jelenthet a rászorulóknak a fűtési szezonban, ám a támogatás nem jár automatikusan.
Letartóztatták Matolcsy Györgyöt, a kormány bemutatta a 2027-es költségvetés és a jövő évi adószabályok főbb részleteit, megszűnik az árrésstop. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.