#Belföld
A kormányfő azt mondta, a változások közepén vannak, ezért egyelőre jogilag muszáj volt így megalkotni a tervezetet. Viszont módosítókkal készülnek a parlamenti vitára, illetve közben a rendszer teljes átvilágítása és átalakítása is zajlik.
+1 hasonló
Kaposváron május óta tilos az elektromos roller használata a város sétálóövezetében.
+1 hasonló
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eset október 30-án, pénteken 16.45 óra körül történt Nagyváradon, az Olaszi parkban (Parcul Olosig). A nyomozás során kiderült, hogy az 58 éves nő egy padon ült, amikor a 47 éves férfi odaléphetett hozzá, és kitéphette a kezéből a táskáját, amelyben egy mobiltelefon és más személyes tárgyak voltak.
A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a gyanúsítottat a park közelében található egyik utcában. A…
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a hozzászólásában arról beszélt: mindig megdöbbentő számára, hogy a miniszterelnök egy felszólalásán belül lemaffiázza az egész Fidesz-KDNP-t, majd „krokodilkönnyeket hullat" amiatt, hogy miért nem ünnepelnek együtt, például október 23-án.
+1 hasonló
A 2026/2027-es tanévben már csak a 4., 6., 8. és 10. évfolyamon lesz országos kompetenciamérés, emellett nagyobb hangsúlyt fektetnek a szülői háttérkérdőívre.
+1 hasonló
Nemcsak a helyi közigazgatást, hanem az állami intézmények és vállalatok működését is átszerveznék. Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök közölte, hogy két héten belül összesítik az intézmények, ügynökségek és állami vállalatok összevonására vonatkozó javaslatokat.
+1 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a múlt heti cseh-magyar kormányülésen elkezdték a Budapestet, Prágát és Varsót összekötő nagysebességű vasútvonal előkészítését. A több tízmilliárd eurós beruházás 3 órára csökkentené a Budapest–Prága, és 5 órára a Budapest–Varsó menetidőt.
+1 hasonló
+1 hasonló
Megszűnt két igazgatóság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH), és munkába állt a két új elnökhelyettes – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
+1 hasonló
A duplázódó üzemanyagárak állnak a háttérben.
+1 hasonló
Ellpólus: Az aktivista annyira közel áll Nagy Ervinhez, hogy még a képviselői megbízólevél átadására is ő kísérte el.
+1 hasonló
Gondosórával kért segítséget a megvert asszony.
+1 hasonló
A modell már most is a leggyorsabb sorozatgyártású autó a világon.
+1 hasonló
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében.
Ügyészség
A Váci Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a férfit, aki édesanyját bántalmazta, majd nem engedte ki a mentőkhöz.
+1 hasonló
Tíz európai országban használható már legálisan.
Több tízmillió forintos fiktív számlázási láncot leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egy napelemekkel kereskedő vállalkozás papíron több cégen keresztül mozgatta az árut, valós gazdasági tevékenység azonban nem állt a számlák mögött. Az adócsalási ügy végén súlyos büntetés következett: a NAV 30 millió forintos bírságot szabott ki.
Karácsony Gergelynek ezen ígéretével megdőlt azon narratívája, miszerint a Fidesz kivéreztette Budapestet.