#Belföld

0 komment

Egy olasz autóért cserébe hozott haza egy lakóautónyi füvet: Árpádot a saját családja tette hűvösre

Egy túl nagyra nőtt minnesotai törpemalac, egy összetört szívű férfi és egy olyan drogcsempész-kaland, ami forgatókönyvnek is meredek lenne: csakhogy ez a színtiszta valóság. Árpád története simán elmenne egy hollywoodi gengsztervígjátéknak vagy egy groteszk Kusturica-filmnek, a főhős számára azonban mindez két és fél év letöltött börtönt, nyomkövető karperecet és teljes egzisztenciális összeomlást jelentett.
0 komment

Szombathely felemelte a kezét: Mi lesz az önkormányzatokkal?

Nekiálltak maguk az azbesztveszély elhárításának, várják, mi lesz a 86-os és 87-es főút újjáépítésével, a város elhasználódott, pénzük kevés. Tudja: a kormánynak fontossági sorrendben kell haladnia, s még az is lehet, hogy előrehozott önkormányzati választások lesznek. Nemény András polgármesterrel beszélgettünk.
0 komment

Tömegverekedés tört ki Kijev mellett: 40 túsz vagy 1 szökött katona?

Tömegverekedés tört ki egy Kijev melletti háznál – a rendőrség a helyszínen van, négy súlyos beteget kórházba szállítottak. A Nemzeti Gárda és a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a Kijev melletti Petropavlivszka Borscsahivka településre egy magánházhoz, miután az interneten tömeges túszejtésről szóló felvételek terjedtek el, írja az unian.ua. A közösségi oldalakon megjelent állítások szerint fegyveresek […]
0 komment

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.
0 komment

„Senki nem venné észre, ha megszűnnének” – a polgármesterek is nekimentek a megyei önkormányzatoknak

A HVG a megyei önkormányzatok jövőjéről közölt cikket, miután Magyar Péter arról beszélt, hogy a rendszer jelenlegi formájában feleslegessé vált. A lapnak több polgármester is bírálta a megyei önkormányzatok működését, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége viszont stratégiai hibának tartaná a szint meggyengítését vagy felszámolását.
0 komment

Ezekben az országokban a legveszélyesebb autózni – Románia is az élmezőnyben

A 2024-es és 2025-ös adatokat tartalmazó jelentés szerint a közúti balesetek során bekövetkezett halálesetek száma hasonló mértékben csökkent a vizsgált évben, mint 2024-ben, a visszaesés üteme ötéves viszonylatban lassú maradt – írja az MTI. A jelentés szerint az EU-ban egymillió lakosra jutó halálos balesetek száma alapján Svédországban (ahol egymillió lakosra 19 haláleset jut) és Dániában (ahol 24) a legbiztonságosabbak az utak. Noha 2019 óta történtek előrelépések, továbbra is Bulgáriában…
0 komment

Hatalmas műtéti roham indul a kórházakban, 2027 végére hat hónap alá szorítanák a várakozást

Az egészségügyi várólista-csökkentési programmal a kormány célja az, hogy 2027 végére a várakozási idő a fekvőbeteg-ellátásban hat hónap, a járóbeteg-ellátásban két hónap alá csökkenjen. A kórházak november 15-ig minden 180 napnál régebben várakozó beteg helyzetét egyenként felülvizsgálják, frissített várólistaszámok 2026 novemberében várhatók. A program 21,6 milliárd forintból valósul meg.
0 komment

A megfigyelés rendszere: így működött a Securitate a kommunizmus utolsó éveiben

Igen aktív az Állambiztonsági Levéltárat Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), amely időről időre érdekes, releváns dokumentumokat és azokhoz kapcsolódó rövid elemzéseket közöl a romániai kommunista rendszerről, annak működéséről, mindennapjairól. Ezek közül emeljük ki most azt az összeállítást, amelyből kiderül, mennyien dolgoztak a Securitate kötelékében a kommunista rendszer utolsó éveiben. Az apparátus teljes létszámát két, 1988. szeptember 24-én keltezett táblázat alapján lehetett…
0 komment

Ilyen telefon volt Az Árulók kísérőműsorában: Magyarországra is megérkezett a HONOR Magic V6 (x)

A HONOR Magic V6 már Magyarországon is elérhető, és nemcsak a hajlítható kialakításával próbál kitűnni a mezőnyből. A gyártó az ultravékony házat, a nagy akkumulátort, az AI-funkciókat és az Apple-eszközökkel való együttműködést emeli ki. A készülék Az Árulók kísérőműsorából is ismerős lehet, a specifikációi alapján pedig a prémium kategóriában indul versenybe. A HONOR szerint azoknak is érdekes lehet, akik sokat utaznak, nagy kijelzőn dolgoznának, és több platform között mozognak.

Bejelentkezés vagy regisztráció