#Belföld
Ruff Bálinttól tanulta meg, hogy amikor neki már egy téma a könyökén jön ki, mert húszszor hallott mindent, akkor jut el másokhoz az üzenet, mondta Magyar Péter a Fókuszcsoport videójában.
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Két új törvénytervezeten dolgozik a parlament családon belüli erőszak elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottsága.
Szombat reggeli bejegyzésében a lejárató politikai módszereket bírálta az Országgyűlés elnöke, hangsúlyozva, hogy tiszta a lelkiismerete.
Szerinte őszre el akarták őket takarítani, de nem sikerült. A Tisza közösségét nem tartja valódi közösségnek.
Az ügyészség szerint nincsenek meg a jogszabályi feltételek.
A hatóságok attól tartanak, hogy a tüntetések külföldi radikálisok és anarchista csoportok hatására erőszakos zavargásokba csapnak át.
+1 hasonló
A kormányfő az Antena 3 televíziónak nyilatkozva a 2027-re tervezett szociális védelmi intézkedésekről szóló kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kabinet jelenleg elsősorban a téli időszakra összpontosít.
Ennek keretében fenntartják a gázolaj jövedéki adójával kapcsolatos intézkedéseket, valamint a villanyszámla-támogatást, amelynek odaítélési feltételeit pontosítanák
– írja az Agerpres.
Niculescu hangsúlyozta, hogy a kormány nemcsak a legkiszolgáltatottabb lakossági csoportokat, hanem a…
Van, amelyik a háború, az iparosodás, a trianoni döntés vagy a vasút hiánya miatt halt ki, de olyan is, ami Horthy medverezervátuma miatt lett elhagyatott.
A miniszterelnök arra reagált, hogy bár bocsánatot kért Lezsák Sándortól, a fideszes oldal továbbra is az üggyel támadja a kormányt.
A feleségét veszítette el a felelőtelen sofőr.
A tavaly ősszel megnyílt nappali központban pszichológiai, szociális és egészségügyi támogatást, valamint közösségi élményeket is biztosítanak számukra
Ragasztót és csavarokat is bevetett tervének megvalósításához.
A producer korábban visszautasította, hogy bármi köze lenne a NAV által is vizsgált produkció állami támogatásához, a szerződéséből viszont más látszik.
Huszonnégy órás őrizetbe vették azt a két – 14, illetve 15 éves – fiút, akik súlyosan bántalmazták 13 éves iskolatársukat a Kolozs megyei Katona (Cătina) község tanintézményében.
Világszerte egyre nagyobb politikai erővé válik a korrupcióval szembeni elégedetlenség, különösen azokban az országokban, ahol a lakosság romló életkörülményekkel szembesül – állapítja meg a The Atlantic elemzése. Az amerikai lap szerint a magyarországi kormányváltás is azt mutatja, hogy a választók egy idő után nem fogadják el a politikai elit gazdagodását, ha saját helyzetük nem javul. Hasonló folyamatok figyelhetők meg az Egyesült Államokban is, ahol a korrupció kérdése a választási…
Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.
Péntek reggel a Román Légierő két F-16-os vadászgépe szállt fel a 86-os Borcea légibázisról, miután a védelmi erők egy légi célpontot észleltek Sulina településtől keletre.
Washington átfogó és hosszú távú megállapodást szeretne elérni az orosz–ukrán háború lezárásáról. Az Egyesült Államok már mindkét féllel egyeztetett, és konkrét javaslatokkal készül a november 10-11-re tervezett abu-dzabi béketárgyalásokra. Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja az X közösségi oldalon ismertette, milyen eredményt vár Washington az Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével tervezett találkozótól […]
A tervezett összeköttetéshez még mintegy 700 méter hiányzik.