#Belföld

0 komment

Megújult Petőfi félixfürdői szobra

A Váradszentmártonban zajló parkfelújítások részeként megújult Petőfi Sándor félixfürdői szobra. Erről Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke tett közzé fotókat közösségi oldalán. Az általa vezetett egyesület minden év első napján – a költő születésének évfordulóján – megkoszorúzza az alkotást csakúgy, mint a váradi Petőfi-szobrot. „A helyi önkormányzat az elmúlt hetekben felújíttatta Petőfi félixfürdői szobrát, és a többi szobrot is a környéken. Hamarosan hozom a koszorút is…
0 komment

Orbán Viktornak is falaztak a Legfőbb Ügyészség vezetői az aranykonvoj-ügyben?

A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője szerint a Legfőbb Ügyészség felsővezetése úgy mozgatta a szálakat, hogy a nyomozás a politika szintjét ne érhesse el. Fürcht Pált hat órán hallgatta meg a fegyelmi ügyében eljáró biztos, a volt főügyész álláspontját a jogi képviselője tárta a sajtó elé.
0 komment

A NER-lovagok a Maffia Fejlesztési Bankon keresztül pénzelték egymást

Katona Tamás szerint fontos fordulatot jelenthet a magyar gazdaságpolitikában a Tisza-kormány első önálló költségvetése. A közgazdász úgy látja, a tervek a korábbi, a magasabb jövedelműeknek kedvező adózási rendszer átalakítása, a költségvetési hiány csökkentése és a versenygazdaság helyreállítása felé mutatnak. A Matolcsy Györgyöt érintő büntetőeljárásról azt mondta, az nem veszélyezteti a gazdaság működését, a korrupció visszaszorítását célzó intézkedések viszont javíthatják Magyarország…

Bejelentkezés vagy regisztráció