#Gazdaság
Magyarország foglyul ejtett állam volt. Itt nem úgy működött a szervezett bűnözés, mint Olaszországban vagy Romániában, 16 év alatt annak legalizált rendszerét hozták létre – összegzi Sárvári Nicholas gazdasági nyomozó, aki nemrég úgy döntött: részt venne az elherdált vagyon visszaszerzésében.
A vagyonadóról szóló törvénytervezet október elejei bemutatásakor már szóba került az exit tax bevezetése Magyarországon, kedd este pedig meg is jelent a részletes szabályozás, egy időben a vagyonadóról szóló törvényjavaslat parlamenti benyújtásával.
És minden részletet még nem is osztott meg a kormány a nyilvánossággal.
Bevezetik a megígért szja-visszatérítést, a számítási képlete az ígért eredményt adja. Az összes létező adóalap-kedvezmény a befizetendő adót csökkentő összegkedvezménnyé alakul, hogy ne legyen kavarodás az adóalap-kedvezményekkel.
A Wekerle Plusz hitel több ponton szigorúbb az Otthon Startnál, de néhány helyen könnyebb is. Megnéztük mik ezek és kik járhatnak jobban a Wekerle Plusz hitellel az Otthon Starthoz képest. A Bankmonitor szakértői összevetették a Wekerle Plusszal kapcsolatban eddig megjelent információkat az Otthon Start szabályaival. Alapvetően szigorúbbak a feltételek, de a tb-jogviszony, az értékhatárok és […]
Megjelent az Országgyűlés honlapján több kormányzati adójavaslat is, köztük a bankok és biztosítók különadóiról és a tranzakciós illeték változásairól szóló törvényjavaslatok. A banki extraprofitadó az idei év logikáját fogja követni, a biztosítóknál megszűnnek a hagyományos biztosítási adónak a kisebb szereplőket helyzetbe hozó sávjai, a tranzakciós illetéken pedig részben enyhít, részben szigorít a kormány.
Kiemelt éberségre van szükség az albérlethirdetések esetén, hiszen jóval gyorsabban zajlik a kiválasztás, mint az eladó ingatlanok esetében. A feltűnően alacsony ár lehet, hogy „csak” elhallgatott információkat takar, a sürgetés, valamint az előre kért pénzösszegek viszont lehetséges csalásokra figyelmeztetnek. A kockázatok csökkentése érdekében érdemes ellenőrizni a tulajdonosi hátteret, ragaszkodni az írásos szerződéshez, és előnyben részesíteni a szigorúan moderált platformokat vagy akár a…
A magyar kis- és középvállalkozások versenyképessége jóval elmarad az európai átlagtól. A kormány, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azon dolgozik, hogy javuljanak ezek a mutatók. A legfontosabb lépésekről és a mesterséges intelligencia adta lehetőségekről is kérdezte Gazsi Attilát, a VOSZ elnökét az InfoRádió.
Jelentős, a következő évek lakáspiacát, lakossági energetikai fejlesztéseit is meghatározó bejelentéseket tett ma a kormány a 3%-os hitelről, a felújítási programról és a lakástakarékról. Adásunk első felében a friss bejelentésekről és a 2,5 millió korszerűsítésre szoruló ingatlanról is beszélgetünk műsorunk első felében Kabát Krisztiánnal, a Portfolio energetikai elemzőjével.
A folytatásban Bodor Tibort, a K&H Bank vállalati divíziójának vezetőjét kérdezzük a hazai vállalati szektor aktuális…
Folyamatosan terjedt a neten, hogy idén nem lehet a Lidlnél szilveszteri tűzijátékot vásárolni. A cég valójában egy az új kisállatoknak szóló márkájának bevezetése kapcsán jelezte, hogy a kiskedvencek nyugalmának megzavarására alkalmas eszközök értékesítéséhez nem kíván asszisztálni. Még egyszer rákérdeztünk a cégnél, hogy mi a terve ezzel kapcsolatban?
A közszolgálati dolgozók egymilliós támogatása is megszűnik.
A magyar lakások 28 százaléka, vagyis közel 1,3 millió ingatlan 2022-ben a legrosszabb - I betűvel jelzett - energiaosztályba tartozott. A Wekerle+ felújítási programmal évente legalább 30 ezer, 2030-ig 120 ezer otthon korszerűsödhet, a támogatás a költségek 30–50 százaléka lehet. Szerdától igényelhető a Wekerle+ vásárlási és építési hitel, a korhatár pedig 45 éves korra emelkedett.
Bár a világ legjobb sakkozója ma már esélytelen egy csúcsteljesítményű számítógéppel szemben, a sakk népszerűsége mégis hatalmasat nőtt az elmúlt évtizedekben. Egyes játékosok az új digitális világ sztárjai lettek, miközben a hagyományos szakértelem egy része elveszítette korábbi piaci értékét. Pontosan ugyanez a kettősség várható a teljes munkaerőpiacon. A mesterséges intelligencia növelheti a gazdaság teljesítményét anélkül, hogy mindenki jobban járna. A valódi kérdés az, hogy kihez kerül az…
Bár a makacs infláció újabb kamatemelést is indokolhatna, a Fed várhatóan változatlanul hagyja a 3,75–4 százalékos kamatsávot a szerdai ülésén. Szeptemberben az éves infláció 3,7 százalékra gyorsult, az árnyomást pedig az iráni háború miatt dráguló üzemanyag és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások is erősítik. A piac mégis közel 90 százalékos eséllyel kamattartást áraz, mivel a jegybankárok szerint van idő felmérni a szeptemberi emelés és a magas kötvényhozamok hatásait. Kevin…
Románia számára 16,5 milliárd euró van elkülönítve, aminek egy részét autópályák építésére fordíthatjuk.
Kínában összeomlottak a mesterséges intelligenciához és a félvezetőiparhoz kapcsolódó részvények, miközben a globális technológiai papírok árfolyama még csak ingadozik. A Reuters beszámolója szerint a STAR50 index négy hónap alatt 40 százalékot esett, ami mintegy 480 milliárd dolláros piaci érték elvesztését jelenti. A zuhanás megtörte a kétéves emelkedő trendet, és komoly csapást mért Peking tervére, amely egy kiszámítható, lassú bikapiac kialakítását célozta. Az eladási hullámot a magas…
Egy korábbi Forbes-listás, az egyik leggazdagabb magyar lánya és egy New Yorkban élő, jogászból lett befektető – csak néhány résztvevő az amerikai mintára startupinkubátort indító csapatból. Az első megbeszélésük és a StayHungry program indulása között mindössze fél év telik el, és már Péterffy Tamásékkal tárgyalnak.
Átláthatóbb városvezetést és több fejlesztést ígér az új polgármester.
Az Eurostat friss adatai szerint a magyar fiatalok egészségérzete kedvezőbb az uniós átlagnál: a 16–29 évesek 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségét. A részletesebb adatok ugyanakkor árnyalják a képet, mert a jövedelmi helyzet szerint jelentős különbség látszik, a szabadidős fizikai aktivitásban pedig Magyarország már gyengébben teljesít.
Egy kastélylátogatás, egy múzeum, helyi ételek és fürdőzés együtt már többnapos utazást is megérhet Háromszékre.