#Gazdaság

0 komment

Két órán át hallgatták meg Matolcsy Györgyöt

Több mint két órán át hallgatta meg a bíróság pénteken Matolcsy György korábbi jegybankelnököt, akit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak - írja a Telex. A letartóztatásáról csak a két gyanúsított-társa meghallgatása után hoznak döntést. A vád szerint Matolcsy a mandátuma 2025-ös lejárta előtt fiával közösen próbálta magánkézre átjátszani a jegybanki alapítvány vagyonkezelését, amivel több százmillió forintos kárt okoztak.…
+3 hasonló
0 komment

Hivatalosan is bejelentette az IKEA: üzletet nyit Kolozsváron

Az IKEA hivatalosan bejelentette, hogy üzletet nyit Kolozsváron, a Rivus városrehabilitációs projekt részeként. Az új áruház mintegy 17 ezer négyzetméteres lesz, és a svéd kiskereskedelmi vállalat ismert termékkínálata és szolgáltatásai mellett új étkeztetési koncepciót is magában foglal majd. A megnyitót a 2029-es pénzügyi évre tervezik, a munkálatok előrehaladásától függően.
+3 hasonló
0 komment

Mikor lesznek zárva a boltok a hosszú hétvégén?

Az október 23-i nemzeti ünnep miatt háromnapos hosszú hétvége kezdődik, amely a boltok, a posták és a gyógyszertárak nyitvatartását is érinti. Pénteken zárva lesznek a nagy élelmiszerláncok, köztük a Lidl, az Aldi, a Tesco, az Auchan, a PENNY és a SPAR üzletei, valamint a drogériák, a könyvesboltok és a postahivatalok. Szombaton és vasárnap azonban már a megszokott hétvégi rend szerint lehet vásárolni. Az ünnepnapon is nyitva tarthatnak ugyanakkor a benzinkutak, egyes éjjel-nappali boltok és a…
+3 hasonló
0 komment

Mennyire élhet nyugodtan Dubajban Matolcsy Ádám, és hány évet kaphat Matolcsy György?

Az ügyészség közleménye szerint azt most még pontosan nem lehet meghatározni, hogy mekkora vagyoni hátrányt okoztak a most vizsgált ügyben, de az biztos, hogy 500 millió forintnál nagyobb összegről van szó. Mi történt? A hvg.hu összefoglaló cikkében megnézte, hogy pontosan milyen ügy miatt körözik Matolcsy Ádámot, illetve kiadhatják-e őt Dubajban. Körbejárták, hogy mekkora büntetési tételről […]
+3 hasonló
0 komment

Kilőtt az olajár, esnek a tőzsdék

Ismét lefelé vették az irányt a tőzsdék, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen, és már az ország olajipari infrastruktúráját is célba vették. Az amerikai külügyminisztérium a romló biztonsági helyzet miatt diplomáciai személyzet családtagjainak kivonását tervezi a térségből. Ezt követően esnek a fémek és a tőzsdék is, az energiaárak pedig ismételten emelkednek.
0 komment

Tanács Zoltán globális méretű veszélyre figyelmeztet, leállították a Magyarország.hu-t is a súlyos hiba miatt

A több országot érintő, kritikus kiberbiztonsági kockázat miatt elővigyázatosságból az éjszaka folyamán ideiglenesen leállították a Magyarország.hu portált és több más hazai kormányzati weboldalt. Bár kibertámadásra utaló jeleket nem találtak, a biztonsági rés teljes kijavításáig az online ügyintézés várhatóan 48 órán át szünetel - írta a Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon.…
+3 hasonló
0 komment

Megjelent a költségvetési törvény módosítása

Megjelent szerdán a Magyar Közlönyben a 2026-os költségvetési törvény módosítása, amelyet azért terjesztett be a kormány, hogy biztosítsa az átláthatóságot, illetve átvezesse a felelős közpénzügyi gazdálkodással elért változásokat, amelyekkel 7,5 százalékra mérsékli a kormányváltás nélkül a GDP 8,3 százalékára prognosztizált hiányt.
+3 hasonló
0 komment

Elon Musk bejelentette: egyesülhet a SpaceX és a Tesla

A SpaceX a várakozásokat felülmúló negyedévet zárt, az eredményben az AI-üzletág látványos felfutása és a Starlink növekedése hozott fordulatot. A befektetőket a Teslával tervezett esetleges egyesülésről szóló bejelentés is kedvezően hangolta. A növekedés ugyanakkor rendkívüli beruházási kiadásokra épül, a következő negyedévre a társaság már 35–40 milliárd dolláros beruházást vetít előre.
+3 hasonló
0 komment

Varga Mihály majdnem visszaszerzett Matolcsyéktól 200 milliárdot – de hirtelen megjelent Ádám ügyvédje

A Válasz Online ügyészségi forrásai dokumentumokkal igazolták, hogy a Varga Mihály-féle új jegybanki vezetés 2025 nyarán majdnem kicsavart 200 milliárd forintnyi vagyonelemet a Matolcsy-kör kezéből. Ezzel az elúsztatott (ellopott?) alapítványi pénz tetemes része vissza is került volna a közkasszába. A szupertitkos akcióban partnernek bizonyult a korábban Matolcsy-strómanként elkönyvelt Száraz István – de hiába. A megkötött szerződést egy másik kulcsszereplő az utolsó utáni pillanatban…
+3 hasonló
0 komment

Hetekről percekre rövidítette le a vállalati hitelbírálatot a mesterséges intelligencia

A Deutsche Bank mesterséges intelligencia segítségével gyorsítja fel a hitelbírálati döntéseket, így a kisebb vállalati ügyfeleknél a korábban hetekig tartó folyamat mára percekre rövidült – közölte Marie-Jeanne Deverdun, a pénzintézet idén kinevezett technológiai igazgatósági tagja - írta meg a Reuters.
+3 hasonló
0 komment

Ilyen még nem volt - Hegedűs Zsolt az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről

Történelmi léptékűnek tartja a nem orvosként dolgozó egészségügyi alkalmazottak esetében a jövő évi béremelést Hegedűs Zsolt. Az egészségügyi miniszter szerint nem egyszeri intézkedésről van szó, a folytatáshoz már készül az új bértábla.
+3 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció