#Gazdaság
Az egyik szerelvény több mint 2,3 tonnával volt nehezebb a megengedettnél.
Két oldalról szorongatják a gyártókat.
Az 1600 lóerős autó lesz a kínai gyártó kínálatának egyik csúcsmodellje.
Aki a 2000-es években autóhifiben gondolkodott, szinte biztos, valamelyik Sony fejegységet használta.
Egyikük elsőként ért el száz százalékos eredményt a baleset utáni biztonság kategóriájában.
Azért nem valószínű, hogy fluxuskondenzátor is lesz benne.
Egy jobb állapotban lévő darab egyáltalán nem számít olcsónak, pedig a Swift pont erről szólt sokáig.
Ezek szerint nem erre számítottak.
Tovább enyhítenék az autók kibocsátási szabályait.
A nevével ellentétben valójában még csak nem is roadster, mivel nem alakítható át kabrióvá. De mindez eltörpül amellett, ahogy a kocsi fityiszt mutat az egész autózásnak.
Alaposan kielemezték Elon Musk repülő autójának minden részletét.
Franciaország és Németország pénteken megállapodott a tervezett elektromosautó-támogatások szigorúbb feltételeiről.
Vázoljuk, hogy mit érdemes tudni Elon Musk rakétaszerű működéssel kecsegtető és már Magyarországon is rendelhető vadonatúj sportautójáról.
Néhány forintos a mozgás.
Most vált ismerté, melyik cég fogja forgalmazni az autókat.
A Citroen Kacsa esetleges visszatérése mellett az olaszok is bejelentekeznének egy új modellel.
Egy bíró fordult egy általa tárgyalt per miatt az Alkotmánybírósághoz, mert a törvény szerinte drasztikusan korlátozza az önkormányzatok jogait, de az Ab elutasította a kezdeményezését.
A kutakat a szerb NIS romániai leányvállalata üzemeltette. Az eMag alapítója is részt vesz az üzletben, a felvásárláshoz azonban még kell az amerikaiak engedélye a szankciók miatt.
Havi fizetése átlagban bruttó 17 millió forint felett volt.
Minek sopánkodni.