#Gazdaság
20 százalék feletti emelést ígértek, de csak tíz százalék jut.
A cégek gazdasági nehézségekkel, a termelés visszaesésével, illetve tevékenységük megszűnésével indokolták a döntést.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Bár a 2024 óta hirdetett, 29 millió dirhamot érő palm jumeirah-i luxusapartman hosszú ideje eladósorban áll, Matolcsy György letartóztatása után kiugróan megnövekedett a hirdetés megtekintése.
Magyarország GDP-je az előző negyedévhez képest 0,1, míg éves alapon 1,5 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, ami az aszály sújtotta mezőgazdaság gyenge teljesítménye miatt elmaradt az elemzői várakozásoktól. A kormány a visszaesés ellenére is reálisnak tartja az egész évre tervezett 1,7 százalékos, valamint a következő évre vetített 2,4 százalékos gazdasági növekedést, amit az ipar élénkülése, az uniós források és a lakossági fogyasztás is támogat.
Az európai bankok nem számíthatnak arra, hogy a szabályozó hatóságok a bürokrácia csökkentésére hivatkozva felvizezik a válság után bevezetett tőkekövetelményeket. Pedro Machado, az Európai Központi Bank (EKB) felügyeleti testületének tagja kedden hangsúlyozta, hogy ezek a védőhálók elengedhetetlenek ahhoz, hogy a pénzintézetek ne becsülhessék alá a működésükből fakadó kockázatokat - írja a Reuters.
Feledy Botond a kinevezése előtt határozottan állította, nincs olyan információ, amely miatt támadható lehetne. Mégis volt.
Mérsékelte az idei évre vonatkozó profitvárakozásait a Lufthansa, mivel a német légitársaság becsült kerozinköltsége 2026-ban 9,3 milliárd euróra nőtt. A harmadik negyedéves számok azonban hozták az elemzői várakozásokat, ami kedden több mint 3 százalékos pluszba lendítette a vállalat részvényeit.
Amerikai nagyvállalatok sora tiltakozik a részvények tokenizációja ellen – hiába támogatja azt a világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock –, ez azonban sajnos nem fogja megakadályozni a kriptokereskedőket abban, hogy a vállalatok részvényeinek kriptovalutás változataival kereskedjenek. A kriptoipar a tőzsdei részvényeket is a blokkláncra vinné, ahol éjjel-nappal, olcsón lehetne kereskedni velük – az amerikai nagyvállalatok többsége […]
A magas államadósság egyre feszítőbbé váló gazdaságpolitikai kihívás, kiváltképp akkor, amikor a finanszírozási költségek emelkednek és gyengék a növekedési kilátások. A történelemben és a modern gazdaságok gyakorlatában az adósságteher csökkentésére több, egymástól eltérő hatásmechanizmusú beavatkozási lehetőség áll rendelkezésre.
Bombariadó miatt kellett megszakítania útját egy Londonból érkező utasszállító repülőgépnek kedden Lengyelországban. Az eset miatt lezárták a Varsó-Modlin repülőteret, miközben a főváros másik légikikötőjében, a Chopin repülőtéren egy Koppenhágából érkező járatot vizsgálnak át a hatóságok hasonló fenyegetés miatt.
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte Magyar Péter miniszterelnök kedden, miután szerinte Pócs János fideszes képviselő valótlanul állította, hogy nem működött a szavazógépe, miközben valójában nem is tartózkodott az ülésteremben.
Kedd délelőtt 193 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés a pénzmosás megelőzését és egyes zártkörű tőkealapokat érintő szabályozási területek módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Folytatja Musk leidiótázásán alapuló reklámkampányát Michael O’Leary. Reméli, megint úgy felhúzhatja a SpaceX vezérét, hogy bónusz jegyvásárlókat generál neki.
Ennek a pénznek egy részét át lehet tenni a kohéziós operatív programokba, és az így átcsoportosított pénz akár településfejlesztésre is felhasználható lenne.
Hiába jut több pénz az oktatásra, ez még a válságból való kilábalásra sem lesz elég – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
Mérséklődött az érdeklődés az Otthon Start iránt a program kivezetéséről szóló bejelentést megelőző hónapokban – mutatják az MNB friss adatai. Ettől függetlenül egy év alatt 33%-kal nőtt a magyar háztartások lakáshitel-tartozása, és a személyi kölcsönök piaca is tovább dübörög, így jelentős lassulásról nem beszélhetünk. A szigorúbb és célzottabb Wekerle Plusz hitelprogram lassíthatja viszont a dinamikát, miközben újra teret ad a piaci hiteleknek is. A vállalati hitelezésben mintha valami…
A görög energetikai vállalat, a PPC vásárolja fel az elektronikai termékeket árusító román áruházláncot, a Flancót – írja a profit.ro.
A kormány még májusban határozott arról, hogy felülvizsgálja a magyarországi magántőkealapok működését.