#Gazdaság

0 komment

Ingatlanbotrány Kárpátalján: kenőpénzzel akarták feloldani az építési tilalmat

Két férfit vettek őrizetbe Kárpátalján, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tízezer dolláros kenőpénzzel próbálták elérni egy kilencemeletes lakóház építését megtiltó bírósági határozat visszavonását. A beruházás ellen korábban a környék lakói fordultak bírósághoz. Az Ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) tájékoztatása szerint az ügy egy 450 lakásos, kilencemeletes lakókomplexum építéséhez kapcsolódik. A beruházást a környéken élők keresete nyomán bírósági határozattal […]
0 komment

Szakértő: 40-50 forinttal olcsóbb itthon az üzemanyag a Mol árazásának köszönhetően

Továbbra is a kőolaj jegyzési árának emelkedése és a komoly európai dízelhiány hat a hazai üzemanyagárakra – mondta a holtankoljak.hu ügyvezetője az InfoRádióban. Bujdos Eszter szerint ugyanakkor a Mol kedvező piaci árazása miatt így is 40-50 forinttal olcsóbb a benzin és a gázolaj ára Magyarországon, mint a piaci ár és az árfolyam indokolná.
0 komment

Novemberben megkezdik az új nyugdíjszelvények kiküldését

Az országos nyugdíjpénztár (CNPP) novemberben kezdi meg az új formátumú, lila színű nyugdíjszelvények kiosztását azoknak a nyugdíjasoknak, akik bankszámlára kapják járandóságukat. Az első szakasz Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyét érinti, a dokumentumokat a novemberi nyugdíjak folyósításával összefüggésben küldik ki az érintetteknek. Bihar megye egyelőre nem szerepel a felsorolt megyék között, az országos nyugdíjpénztár pedig még nem közölte, hogy a többi megyében mikor…
0 komment

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki…
0 komment

Komoly sorok lehetnek december 23-án a boltokban

Akár 90 milliárd forintos veszteséget is okozhat a gazdaságnak, hogy december 24. munkaszüneti nap lett, a költségvetés pedig 20–30 milliárd forint bevételtől eshet el a munkáltatók számításai szerint – hangzott el az RTL Híradóban. A kereskedők ugyanakkor nem számítanak forgalomcsökkenésre, arra viszont igen, hogy december 23-án nagy sorok alakulhatnak ki az üzletekben. A vásárlóknak azzal is számolniuk kell, hogy karácsonykor három egymást követő napon, december 24-én, 25-én és 26-án is zárva…
0 komment

Orosz szál a háttérben: tömeges kibertámadás érte a nyugati hűtőrendszereket

Kibertámadás érte az egyesült királyságbeli élelmiszer-beszállítókat, miután hackerek Európa-szerte szándékosan megemelték a szupermarketek hűtőberendezéseinek hőmérsékletét. A brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ (NCSC) már együttműködik az érintett vállalatokkal. Bár az országos szintű károk egyelőre minimálisak, a kiberbiztonsági szakértők szerint a támadások nyomai orosz kötődésű csoportokra utalnak - közölte a The Guardian.
0 komment

Fegyelem helyett fogadkozás: a régió költségvetési felügyelői a konszolidáció korlátairól

Öt visegrádi és kelet-közép-európai költségvetési tanács elnöke ült egy asztalhoz Budapesten. Egyetértettek abban, hogy a térség államháztartásait nem annyira a külső sokkok, hanem sokkal inkább a hiányzó politikai akarat, a kevéssé követhető uniós szabályok és a rövid politikai időhorizont viszi zsákutcába. A megoldást a nyíltabb közbeszédben és az erősebb nemzeti fiskális tanácsokban látják.
0 komment

Napirend után: Aktivizmus nélkül lehetséges független, modern média?

A magyar média NER utáni kihívásai, a vagyonadó dilemmája és Torockai provokatív beszéde is előkerült a nézői kérdések nyomán a Napirend utánban.
0 komment

Romániában is kibertámadás érhette egyes áruházak hűtőberendezéseit

A hatóság tájékoztatása szerint a hat érintett üzlet ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozik, amelynek nevét a hatályos jogszabályok értelmében az üzemeltető hozzájárulása nélkül nem hozhatják nyilvánosságra – írja az Agerpres. A DNSC közleménye szerint kedden kibertámadásokról érkeztek jelentések több európai országból, köztük Belgiumból, Svédországból, Hollandiából, Luxemburgból, Írországból és Észtországból. Hasonló incidensekről vagy feltételezett támadásokról számoltak be…
0 komment

Veszélyben Horvátország ikonikus strandja

Újabb fenyőfa dőlt ki a Brač szigetén található Zlatni rat strandon, Horvátország egyik leghíresebb természeti látványosságán. Az esetről a Spasimo Zlatni rat nevű Facebook-csoport számolt be, a sorozatos fakidőlések pedig egyre jobban aggasztják a helyieket és a természetvédőket. A Slobodna Dalmacija szerint a fák pusztulásához nagyban hozzájárul a talajerózió, amelyet a nyári turistatömeg és a part közelében horgonyzó hajók is súlyosbítanak. A folyamatosan változó alakú földnyelv rendkívül…

Bejelentkezés vagy regisztráció