#Gazdaság

0 komment

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a…
0 komment

JÉGER és aszály – szép csendben közzétették a minisztériumi jelentést

Sok elmélet terjedt róla a nyáron, rengeteg követelték is a leállítását, de nem a JÉGER okozta az elmúlt évek aszályait, és az adatok azt sem igazolják, hogy a rendszer 10 százaléknál jobban mérsékelné a jégkárokat – állapította a Magyar Tudományos Akadémia friss jelentése. Az MTA szerint a radarmérések alapján a zivatarok jégveszélyessége sem csökkent érdemben a rendszer 2018-as bevezetése óta. Az akadémiai munkacsoport ezért szigorúbb szabályozást javasol, amely előzetes hatástanulmányhoz és…
+1 hasonló
0 komment

Súlyos figyelmeztetést küldtek a nagyvállalatok: végzetes csapást mérhet a készülő uniós döntés

Több mint száz európai nagyvállalat közös levélben figyelmeztetett arra, hogy az uniós szén-dioxid-kvótapiac tervezett átalakítása drasztikusan megemelheti az energiaigényes iparágak költségeit. A cégek szerint a szigorítások még azelőtt sújtanák őket, hogy ténylegesen képesek lennének végrehajtani a zöld átállást, ez pedig veszélybe sodorja az európai beruházásokat és a termelést.
0 komment

Hiába a rengeteg megtakarítás, súlyos nyugdíjkrízis fenyegeti a fejlett világot – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Soha nem halmozódott fel annyi nyugdíjcélú pénzügyi vagyon a fejlett világban, mint napjainkban: az OECD-országokban 2025 végére 78 billió dollárra, az összesített GDP-jük 106 százalékára emelkedett az erre a célra elkülönített megtakarítások összértéke. A látványos gyarapodás persze nagyfokú egyenlőtlenségeket takar: míg egyes fejlett gazdaságokban a GDP többszörösére rúg a nyugdíjvagyon, Magyarországon továbbra is igen szerény a tőkefedezeti pillérek súlya. Ráadásul a rekordméretű…
+1 hasonló
0 komment

Több mint 25 ezer magyar autósnak kell búcsút intenie a zöld rendszámnak – ráadásul fizetniük is kell érte

Legkésőbb november 30-ig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát a plug-in hibrid autók tulajdonosainak. Aki elmulasztja a határidőt, december 1-jétől már nem vehet részt a közúti forgalomban, mivel közúti ellenőrzés esetén a hatóság bevonja az okmányokat, és kezdeményezi az autó forgalomból történő kivonását.
+1 hasonló
0 komment

Tovább kell emelni a kamatokat ta Fed egyik döntéshozója szerint.

További kamatemelésekre lesz szükség az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) részéről az infláció letörése érdekében – jelentette ki Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke egy csütörtöki interjúban. A jegybankár szerint az irány egyértelmű, a szigorítás pontos mértéke és üteme azonban még nyitott kérdés, bár a maga részéről a fokozatos lépéseket tartja indokoltnak.
0 komment

Százezrek mozdultak meg, újabb tüntetési hullám söpör végig Franciaországban

Több mint 250 ezer ember vonult utcára Franciaország-szerte, hogy a megélhetési költségek növekedése ellen tiltakozzon, miközben a parlamentben holtpontra jutottak a jövő évi költségvetésről szóló tárgyalások. A már több mint egy hónapja tartó demonstrációsorozat a közlekedésben is fennakadásokat okozott, a politikai és gazdasági bizonytalanság pedig a pénzpiacokon is érezteti a hatását - jelentette a Bloomberg.
+1 hasonló
0 komment

Újabb átverési módszerre figyelmeztetnek, ezúttal a Netflix nevével élnek vissza a csalók

A DNSC tájékoztatása szerint az üzenetekben arra hivatkoznak, hogy a Netflix-előfizetés díjának levonása sikertelen volt, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját, ha nem rendezi a tartozást. Az üzenetben szereplő hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol a bankkártyaadatok megadását kérik. Az így megszerzett adatok a csalókhoz kerülnek – írja az Agerpres. A kiberbiztonsági szakértők azt tanácsolják, hogy a felhasználók ne nyissák meg a kéretlen üzenetekben szereplő…
+1 hasonló
0 komment

Fontos engedélyt kapott a Mol - egyre közelebb lehet az évtized olajügylete!

Újabb fontos lépést tehet a Mol a szerb NIS olajvállalat felvásárlása felé: az amerikai szankciós hatóság ezúttal nem csak a tárgyalások folytatását engedélyezte, hanem bizonyos, az ügylet előkészítéséhez kapcsolódó tranzakciók végrehajtására is zöld utat adott. A felvásárlás tényleges lezárásához viszont továbbra is külön amerikai jóváhagyásra lesz szükség.
+1 hasonló
0 komment

Két magyar csapatnál már most a zsebükbe kellett nyúlniuk a tulajdonosoknak. Megteszik ugyanezt a NER-milliárdosok?

Egyre több csapat szorulhat hasonló tulajdonosi hozzájárulásra, kérdés, kik lesznek hajlandóak valóban kifizetni. Mi történt? Két különböző, NB I-es labdarúgó-csapatot fenntartó cégnél is jelentős tőkeemelést hajtottak végre a tulajdonosok az elmúlt hetekben, vette észre a G7. Az érintett csapatok nem egyértelműen NER-es tulajdonban vannak: az Újpestről és a Debrecenről van szó, előbbinél a Mol leánycége […]
+1 hasonló
0 komment

A Sanitas konkrét intézkedéseket sürgetett az egészségügy számára

A szakszervezet Facebook-oldalán közzétett beszámoló szerint a Sanitas képviselői a megbeszélésen hangsúlyozták, hogy 2027-nek konkrét megoldásokat kell hoznia, nem pedig az elmúlt évek problémáinak további halogatását – írja az Agerpres. A szakszervezet elsődleges követelése egy új bértörvény megalkotása a szociális partnerekkel közösen, amely tükrözi az egészségügyi alkalmazottak munkájának értékét, összetettségét és felelősségét, és igazságos bánásmódot biztosít minden szakmai…
+1 hasonló
0 komment

Szakad a világ egyik legnagyobb konténerszállítójának árfolyama

Meredek esik ma a világ második legnagyobb konténerszállító vállalatának részvényárfolyama a ma közzétett gyorsjelentés után. A dán Maersk harmadik negyedéves üzemi eredménye több mint két és félszeresére nőtt, és a cég három hónapon belül másodszor emelte meg éves profitelőrejelzését, a számok mégis elmaradtak az elemzői várakozásoktól. A részvények árfolyama ma közel 12 százalékot zuhant.
0 komment

Itt a nagy vízügyi bejelentés, kész a vízmegtartási akcióterv, 221 milliárdot szán rá a kormány

600 oldalas lett az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv. Kijelöli a stratégiát, lesz újra független vízügyi kutatóintézet, meghatározza, mit kell már most megtenni, hogy a következő fél évben egy Balatonnyi vizet megtartsunk.
+1 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció