#Gazdaság

0 komment

A II. világháború alatt elkonfiskált festmény elképesztő összegért kelt el Londonban

Vaszilij Kandinszkij festménye, A színes élet 13,5 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el (beleértve a jutalékösszeget is) Londonban a Christie’s minapi aukcióján. Ez a vászon lett a brit fővárosban hagyományosan októberben megrendezett művészeti vásár (Frieze Week) legmagasabb áron eladott tétele.
0 komment

Mérföldkőhöz érkezett a hazai lakhatás: uniós forrásból épül több ezer új lakás Magyarországon

Uniós forrásokból indítja újra a kormány a budapesti Diákváros-projektet, amely több ezer új kollégiumi férőhelyet és megfizethető lakást hozhat létre a Ráckevei-Duna partján. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dan Jørgensen energiaügyi és lakhatási uniós biztossal járta be a területet, majd a megfizethető lakhatás bővítéséről és az ehhez szükséges uniós pénzekről tárgyaltak. A beruházás egy országos program első állomása lehet, a cél ugyanis az, hogy az állam végre aktív…
0 komment

A premontrei rendre is vonatkozna az egyházi ingatlanok átadását szabályozó törvénytervezet

Az egyházak által használt javak jogi szabályozására vonatkozó 239/2007 számú törvény módosítására nyújtott be javaslatot idén nyáron Szabó Ödön, RMDSZ-es parlamenti képviselő és további tizenhét RMDSZ-es, PNL-s, USR-s honatya, valamint más nemzeti kisebbségi parlamenti képviselők, köztük Silviu Vexler a romániai zsidó nemzeti kisebbség parlamenti reprezentánsa is. A módosítás fő kezdeményezője, Szabó Ödön a Bihari Naplónak elmondta, hogy a jelenlegi szabályozás úgy szól, hogy az állam vagy…
0 komment

Ütötték az OTP-t, ralizott a Richter ma a magyar tőzsdén

Ma ismét elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. A befektetőket egyszerre aggasztja a közel-keleti konfliktus, az energiaárak emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházások megtérülése. A negatív nemzetközi hangulatban a magyar piac is esett a mai kereskedében, a BUX index 0,9 százalékkal került lejjebb, a blue chipek pedig vegyesen teljesítettek.
0 komment

Lezárult a 2026-os részvételi költségvetés szavazási szakasza

A részvételi költségvetés szavazási szakaszának záróakkordjaként október 21-én, szerdán nyilvános találkozót tartottak a programról a nagyváradi városháza nagytermében. Az eseményen Teofil Filimon alpolgármester és Eduard Florea, a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója vett részt sajnos csekély számú érdeklődő jelenlétében A találkozón Teofil Filimon kiemelte, hogy az évek során a lakosok bebizonyították, hogy érdekes, és túlnyomórészt támogatható javaslatokkal tudnak előállni, amelyek…
0 komment

Ezek az adóemelések hozzák majd el a stabil költségvetést?

Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai adás első részében a 2027-es költségvetési tervben szereplő adóváltozásokról lesz szó, amelyek számos tétele elsikkadt a bejelentés körüli hírözönben. Vendégünk lesz Csiki Gergely, a Portfolio makroelemzője. Adásunk második részében arról lesz szó, miért kellett 48 órára leállítani egy weboldalakat érintő sérülékenység miatt a Magyarország.hu kormányzati ügyintézési oldalt, és mit jelent egy ilyen helyzet a jövő internetére nézve.…
0 komment

Itt a tőzsdei jelzés, amikor ezt látod, ezt a befektetést tízből tízszer meg kell venni!

Mit vegyünk, ha csúcson vannak a tőzsdék? Beszállhatunk például azokba a termékekbe, amik nagyon mennek. Vagy vehetünk valami olyat, aminek az árfolyama úgyis sokat esett, hogy alapvetően még mindig jó a hangulat a világ vezető tőzsdéin. Most mutatunk egy olyan befektetést, ami már sokat esett, ráadásul olyan szinten van, ahol a múltban tényleg tízből tízszer meg kellett venni. Ritka jó lehetőség a piacokon.
0 komment

Az egész internet veszélyben, azonnal megindultak a támadások: sötétbe borulnak a kormányzati oldalak a súlyos hiba miatt, amit AI-fedezett fel

Kritikus biztonsági résekre derült fény a PHP programozási nyelvben, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével fedeztek fel. A sebezhetőségek az internet jelentős részét érintik, és már európai kormányzati weboldalak tucatjait kényszerítették ideiglenes leállásra, miközben a szakértők tömeges támadási hullámra figyelmeztetnek. A sérülékenységről a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet is riasztást adott ki.
+2 hasonló
0 komment

Tisza-kormány: Matolcsy őrizetben, a fia szökésben; fókuszban a költségvetés

Szerdán az MNB-ügy uralta a híreket, ugyanis őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, akinek a letartóztatását is indítványozták, miután nem tett vallomást. Az ügyben nemzetközi elfogatóparancsokat adtak ki, a hatóságok Matolcsy fiát is körözik, és az is kiderült, kiket vettek még őrizetbe. Nyomozást rendeltek el a Balásy Gyula-féle Lounge-csoport szerződései miatt is. Kármán András ismét megszólalt a költségvetésről, és jelezte, hogy a kormány nem siet az euró előszobájába. Bemutatták az…
0 komment

Idegen AI-ügynökök szállták meg az ügyfélszámlákat, riadót fújtak az amerikai bankok

Egyre komolyabb kihívással szembesülnek az amerikai nagybankok, mivel külső fejlesztésű mesterségesintelligencia-ágensek (AI-ügynökök) jelentek meg az ügyfélszámlákon. Ezek tevékenységét az intézmények nem tudják hatékonyan felügyelni, ráadásul az ügynökök egyes esetekben a felhasználó utasításaitól függetlenül is képesek lépéseket tenni - írja az Axios.

Bejelentkezés vagy regisztráció