#Gazdaság
Sinisa Mali megerősítette, hogy az ügylet nyomán növekedne Szerbia részesedése a vállalatban. Elmondása szerint írásos megállapodás született arról, hogy a szerb állam tulajdonrésze mintegy 30-ról 35 százalékra emelkedjen.
+6 hasonló
Nem volt jó napja a forintnak.
Interjút adott a Telexnek Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője, aki szerint a globális dízelhiány miatt nehéz idők jönnek, Magyarország viszont jó úton jár a szél- és napenergia-fejlesztésekkel. A magyar kormánynak azt tanácsolja, hogy a megújulók mellett figyeljen oda a tárolókapacitások bővítésére is.
+1 hasonló
Reggel 8 után nem sokkal történt az esemény.
+2 hasonló
Részletek derültek ki a Wekerle plusz felújítási programjáról. A Biztosdöntés kiszámolta, megéri-e idén Otthon startot igényelni és az ezt felváltó konstrukció mennyivel kedvezőbb a piaciaknál. A lakástakarék visszavezetése egyértelműen az önrész összegyűjtését ösztönzi.
+2 hasonló
Egy harmadik pedig egyáltalán nem, így a teljes atomerőmű is csak 50 százalékos kapacitással dolgozik.
+2 hasonló
Tótth András az energetikai államtitkári székből a múlt héten állt fel.
+3 hasonló
A közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán jelentette be, hogy kiírták a feltételes kivitelezési közbeszerzést az új Közlekedési Múzeum építésére.
Jut mentőautókra, várólistákra, diagnosztikai eszközökre, de a legnagyobb tételt nem ezek teszik ki.
+1 hasonló
Szerda kora reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, ami összefügghet azzal, hogy nagyszabású, több helyszínt érintő bűnügyi akciót hajt végre szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség az MNB-ügyben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Magyar Péter eközben az AP-nak adott interjújában az Orbán-korszak korrupciós ügyeinek feltárását, az eltűnt közvagyon visszaszerzését és a jogállamiság helyreállítását nevezte kormánya legfontosabb feladatának, és jelezte: a…
+2 hasonló
Átadom a szót.
A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomoz az MNB-ügyben.
+2 hasonló
A Központi Nyomozó Főügyészség ugyan nem nevezi meg őket, de a cégiratokból beazonosítható, hogy Matolcsy Györggyel egyidőben Valkó Mihályt, a Quartz Alapkezelő vezetőjét és a Matolcsy Ádám cégügyeiben segédkező Sándor Tamás ügyvédet állíthatták elő.
Kihúzták a Skandináv lottó 43. heti nyerőszámait! A játékosok ezúttal is két sorsoláson próbálhattak szerencsét a mesés főnyereményért. Vajon most végre gazdára talált a hatalmas összeg? Mutatjuk a számokat!
Javuló hangulatban indul a szerda a tőzsdéken, az amerikai piacok tegnapi, többségében pozitív zárása után Ázsiában emelkedtek az indexek, Európában viszont visszafogottabb a hangulat. A befektetők figyelme a gyorsjelentésekre összpontosul, ma többek között a Meta és a Tesla számai adhatnak új irányt a technológiai részvényeknek. A megnyugvás ugyanakkor továbbra is törékeny, hiszen az AI-beruházások megtérülése körüli aggodalmak, a magas kötvényhozamok és az ismét emelkedő olajárak is…
Nagyon sok pénzt kell fizetnie.
A magyar kormány azt vizsgálja, hogyan lehetne a Roszatom helyett más kivitelezővel megépíteni a Paksi Atomerőmű új blokkjait. A lengyel Energia.rp.pl szerint egy európai partner, például a francia Orano vagy az állami EDF bevonása jelentősen megkönnyítené a projekt külpolitikai és szankciós megítélését. A szerződésbontás ugyanakkor komoly anyagi kockázattal jár, hiszen Magyarország elveszítheti az orosz félnek eddig kifizetett több mint kétmilliárd eurót, és bírság is fenyegethet. A váltás…
A valaha Matolcsy Ádám barátjának, sőt strómanjának tartott Száraz István állítása szerint 2025 közepe óta csak közvetítőkön keresztül kommunikáltak. Száraz szerint jó ideje már a nevét viselő Dry-cégekhez sincs köze, és már akkor sem volt, amikor Matolcsy a nevére vette őket.
+1 hasonló
De azért még összejöhet. Egy csomó mindent nem tudunk még, de amit igen, az alapján valóban igazságosabb irányba fordult a magyar állam.
Szerdán 24 éves csúcsra, 5 százalékra emelkedett a francia tízéves államkötvény hozama, ami a befektetők egyre növekvő aggodalmát tükrözi az ország pénzügyi stabilitásával kapcsolatban – számolt be a Reuters.
+2 hasonló