#Gazdaság
Azért nem valószínű, hogy fluxuskondenzátor is lesz benne.
A költségek emelkedése miatt emelkedtek az árak, ráadásul a felhasználók egyre tovább használják készülékeiket, történelmi visszaesést szenvedett el az okostelefonok piaca. A két legnagyobb gyártó, a Samsung és az Apple nyer a helyzeten, együttes piaci részesedésük már az 50 százalékot közelíti.
Egyikük elsőként ért el száz százalékos eredményt a baleset utáni biztonság kategóriájában.
A könyvelők több mint fele szerint a december 31-i határidő nem elég a felkészülésre, a könyvelőprogramokat sem fejlesztik elég gyorsan hozzá.
Aki a 2000-es években autóhifiben gondolkodott, szinte biztos, valamelyik Sony fejegységet használta.
Az ügy egyik gyanúsítottja szerint nem a gázbiznisz volt az érdekes a 2024-ben lebuktatott gázmaffiaügyben: a gázkereskedelem valós és szabályos volt, csak éppen utána eltüntették a pénzt fiktív számlákkal és dobható cégekkel.
Mészáros Lőrinc V-Hídja két év alatt legalább 130 millió forinttal támogatta a Carola Egyesületet és a Média a Családért Egyesületet. Mindkét szervezet tagadja, hogy közük lenne Lévai Anikóhoz, pedig az biztos, hogy a volt miniszterelnök felesége mindkét szervezet rendezvényein szerepet játszott, de szorosabb kapcsolat is valószínű.
Két márka aszalt sárgabarackját is visszahívják.
Évi 7 millió köbméter gázt válthat ki a MOL új beruházása.
Szintet lépett az iparkamarán belüli harc, a volt elnök, Parragh László egy nyilvánosságra hozott, a kamarai vezetőknek is elküldött levélben parazitáknak nevezte a kamara új vezetését, és eltávolításukat sürgette. Közben a kormány bejelentette a kamara teljes átalakítását, az új elnök, Nagy Elek pedig ezt követően távozni tervez a szervezet éléről.
Egyelőre nem tudni, mikor javítják a hibát.
Öt komoly jelentkező szeretné megvenni az egyik legnagyobb olasz kávégyártót.
Válasz Online
Politikailag érthető és elfogadható a Tisza-kormány vagyonadó-terve, de nem az általa nyert 200 milliárd forint körüli pluszbevétel menti meg a költségvetést, ahhoz az állami újraelosztáshoz kellene érdemben hozzányúlni – hangzik el a Válasz Podcast legújabb adásában, melynek vendége Antall György, az Apelso vagyonkezelő igazgatósági tagja és Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó vezérigazgatója. Adásunk megjelenésekor még tart az adóterv társadalmi vitája, ezért meghívott szakértőink végső…
Nem tudta kifizetni a Wellis a kötvénye szeptember végén esedékes tőketörlesztését, a tőzsdén felfüggesztették a kereskedését.
Átlátszó
Országreklámra és influenszerkampányra is kapott közpénzt korábban két cég, amelyekből most kiszállt Balásy Gyula, és új néven futnak tovább.
Az Euronet ATM-jeinek kezdőképernyője nem jelezte egyértelműen, hogy a készpénzfelvétel és az egyenleglekérdezés külön-külön is elérhető.
Megtévesztő volt az ATM-ek képernyőjén a felirat, 63 millió forintra büntették az Euronetet.
Újabb díjat vezet be az EU, erre mindenkinek figyelnie kell.
A fűtési szezon kezdetén sok háztartásban ugyanazok a hibák ismétlődnek meg.
Az 1600 lóerős autó lesz a kínai gyártó kínálatának egyik csúcsmodellje.