#itthon
Átvette a vezetést a Tisza Párt a nyugdíjasok között is, ahol 12 százalékponttal előzi meg a Fideszt, míg a falvakban már 16 százalékpontos hátrányba szorult a volt kormánypárt. Az Iránytű Intézet legfrissebb felmérése szerint a választói bázisok átrendeződése szinte minden társadalmi csoportot érint.
Több mint a harmadával lőtt mellé a hiánycélnak a Fidesz-kormány a 2025-ös, utolsó teljes kormányzati évében. A zárszámadási törvény kikerült tervezete alapján a gazdasági stabilitás helyett jelentős hiánynövekedés, emelkedő államadósság és gyakorlatilag stagnáló GDP kísérte az utolsó esztendőt.
Matolcsy György letartóztatása után további esetekre számít Kósa Lajos.
Toroczkai szerint Magyar Péter és Schmidt Mária sem értette meg a beszédét.
Az amerikai lap értesülése szerint az Egyesült Államok mellett Oroszország és Kína is támogatná az elképzelést, hogy a volt kormányfő legyen a három ország közös jelöltje.
A ceglédi képviselő-testület ülésén történtek nagy port kavartak, újabb egyesületi tag lépett ki.
Benyújtotta a parlamentnek a sportösszeférhetetlenségi törvénytervezetet Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Törnek az új iPhone-ok, több polgármester is nekiment Karácsony Gergelynek, megjelent a HVG új gimnáziumi rangsora. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Bemutatta az egészségügyi béremelés részleteit a szakminiszter, a kormány átlagosan 15 százalékos emelést terveznek 2027-től, ami a személyi jövedelemadó csökkentésével együtt az érintetteknek akár 17 százalékos nettó keresetnövekedést is jelenthet.
Fennmarad a kiemelt rendőri jelenlét Budapest utcáin. A 8. kerület polgármestere bejelentette, hogy a Blaha Lujza téren folyamatosan járőröznek majd az egyenruhások, miután egyre többen panaszkodtak arra, hogy nem biztonságos a környék. A belügyminisztérium híradónkkal azt közölte: a kormány már dolgozik azon, hogy 2027-ben pótlék formájában támogassa a szolgálatot teljesítők munkáját.
Hűvös, őszi idő várható a hét elején.
Még az őszi szünet sem segít sokat az autósokon.
A tragédia körülményeit vizsgálja a rendőrség.
Figyelmeztet a BKK.
Szerződést bont a közmédia.
Egyre több az indokolatlan hívás.
Az elmúlt hetekben sorozatos fenyegetések történtek.
Friss adatokat közölt az NNGYK.
A szagra és a zavaros vízre először a helyiek figyeltek fel.
A Békés megyei Sarkadon hófehér lett a táj.