#Külföld

0 komment

Jelentettek a francia titkosszolágatok: váratlan szövetség robbantotta ki a pusztító zavargásokat

Szervezett radikális csoportok, politikailag elkötelezett diákok és fosztogatásra készülő külvárosi fiatalok alkalmi együttműködése állhatott az október 17-i franciaországi zavargások mögött – derül ki a L'Express oknyomozó cikkéből. A francia hírszerzés mintegy ötezer, erőszakra is kész szélsőbaloldali aktivistát tart számon, ám a rendbontásokban ennél jóval szélesebb kör vett részt, és a hatóságok alábecsülték a megmozdulás méreteit. A limoges-i városháza felgyújtása miatt őrizetbe vettek egy…
0 komment

Az első, egyben a valaha volt legrosszabb film 1956-ról

Az 1958-as, A budapesti rém című amerikai „thriller”, amiben szinte semmi sem emlékeztet Magyarországra, direkt sem tudna olyan rossz lenni, mint amilyen véletlenül lett. (Az a dél-amerikai diktátort idéző férfi a címlapképen egy ÁVH-s ezredes akar lenni.)
0 komment

30 ezer dollárt fizettek volna egy ukrán drónokat gyártó üzem felgyújtásáért Lengyelországban, indul a nyomozás

Vizsgálatot indított a lengyel ügyészség egy feltételezett szabotázsakció miatt, amelynek célpontja egy Ukrajnának katonai drónokat gyártó lengyelországi üzem lett volna. A támadás végrehajtásáért akár 30 ezer dollárt is felajánlottak, az ügyet pedig a lengyel belbiztonsági szolgálat (ABW) vizsgálja – számolt be a TVP World.
0 komment

Brutális verést kapott a lembergi toborzóirodában, belehalt…

Az Állami Nyomozóiroda (DBR) jelentése szerint a lembergi toborzóközpont egyik munkatársa – akit korábban már elítéltek vesztegetés miatt – agyonvert egy mozgósított férfit. Az áldozat nevét nem közölték. A nyomozóhatóság megállapította, hogy a brutális verésben más toborzótisztek is részt vettek, ám eddig csupán egyetlen személlyel szemben éltek a gyanúsítás jogával. A vizsgálat szerint a sorozóiroda […]
0 komment

Altiszti erővel a NATO keleti szárnyán

A magyar haderő altisztképzési rendszerével és altiszti képességeivel ismerkedett a NATO vezénylőzászlósi küldöttsége magyarországi látogatása második szakmai napján. A Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a NATO Szövetséges Műveleti Parancsnokság vezénylőzászlósa vezette delegáció, Zsiros Tamás MH vezénylő zászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa kíséretében, Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban kezdte, majd Szentendrén folytatta a programot.
0 komment

Egy ukrán jelentés szerint csaknem 50 ezer zsoldosa lehet az orosz hadseregnek

Az orosz védelmi minisztérium összesen csaknem 46 ezer külföldivel kötött szerződést a világ 151 országából. Az ukrán fél által kihallgatott külföldi hadifoglyok mintegy fele tudta előre, hogy Ukrajna ellen fog harcolni – közölte Dmitro Uszov dandártábornok, a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős ukrán koordinációs törzs titkára egy kijevi nemzetközi konferencián az Ukrinform hírügynökség beszámolója szerint. „Adataink […]
0 komment

Rekordszintre lőtt ki a dízel ára: 1998 óta nem látott pörgésben a világ legnagyobb finomítói

Az amerikai finomítók kapacitáskihasználtsága idén májustól szeptemberig átlagosan meghaladta a 95 százalékot, ami 1998 óta a legmagasabb érték ebben az időszakban, közölte az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA). A dízel ára világszerte rekordszintre emelkedett, amihez az iráni háború és az ukrán csapások miatt kieső orosz finomítói kapacitások egyaránt hozzájárultak. A Trump-kormányzat az árak mérséklése érdekében a dízeltermelés fokozására ösztönzi a finomítókat.
0 komment

Szivárognak a részletek az oroszok új rakétájáról: amerikai alkatrészeket is talált benne az ukrán hírszerzés

Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) október 22-én hozta nyilvánosságra az új orosz cirkálórakéta, a Filin (Bagoly) részleteit, közzétéve a fegyver háromdimenziós modelljét és alkatrészlistáját is. A rakétát Oroszország a nyár végén vetette be először, a HUR értékelése szerint pedig az eszköz a kedvező költségű, sugárhajtású, szárazföldi indítású csapásmérő fegyverek fejlesztési trendjébe illeszkedik - tudósított a Kyiv Independent.

Bejelentkezés vagy regisztráció