#Külföld

0 komment

Már látszik, hogyan nyomta a víz alá Elon Musk az ukránokat, és bármikor újra megteheti

A Putyin által körbeudvarolt milliárdos Ukrajna nagylelkű támogatásától odáig jutott, hogy szinte ellenségesen áll a megtámadott országhoz. Úgy tűnik, hogy a létfontosságú Starlink esetében csak saját anyagi érdekei tarthatják vissza Muskot attól, hogy teljesen hátat fordítson az ukránoknak. Az Atlantic utánajárt, hogyan és miért korlátozta időlegesen a műholdas szolgáltatást.
0 komment

Donald Trump kiakadt, vizsgálatot indít a demokraták ellen

Donald Trump amerikai elnök szombaton arra utasította az igazságügyi minisztériumot, hogy indítson vizsgálatot a demokraták ellen, mert állítása szerint tömegesen fenyegetnek embereket alkotmányos vádeljárással (impeachment) és más büntetésekkel. Az elnök a közösségi médiában közzétett bejegyzésében – bizonyítékok bemutatása nélkül – bűncselekménynek nevezte politikai riválisai lépéseit, alig néhány nappal azután, hogy a demokraták komoly győzelmet arattak a félidős választásokon.
0 komment

Hosszú áramszünetekre készülnek az ukrajnai iskolák is

Az ukrajnai iskolák több mint 90 százaléka képes legalább nyolc órán keresztül működni központi áramellátás nélkül – derül ki az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium 10 887 intézményt vizsgáló felméréséből. A teljes vagy túlnyomórészt autonóm működés feltételeinek ugyanakkor az iskolák 83 százaléka felel meg. A minisztérium öt szempontot vizsgált: a legalább nyolcórás autonóm működést, a […]
0 komment

Lépett az Egyesült Államok: új stratégiával szorongatja meg Iránt

Új munkacsoportot hozott létre az amerikai hadsereg, hogy a hónapok óta tartó tengeri blokád kiegészítéseként megakadályozza a fejlett fegyverek és a szankciók hatálya alá eső anyagok Iránba juttatását a szárazföldi határokon és a Kaszpi-tengeren keresztül. A floridai Tampában működő egység a fegyvercsempészet visszaszorítása mellett a kettős felhasználású technológiák beáramlását és Teherán illegális bevételi forrásait is igyekszik elvágni - közölte a CNBC.

Bejelentkezés vagy regisztráció