#Kultúra
A Koppenhágai Egyetem kutatói szerint az ízérzékelésért felelős agyi régiók nagyobb aktivitást mutattak, ha szólt a zene, mint akkor, amikor az önkéntesek csendben kóstolgattak.
Október 23-án nyílt meg a Csendfény című kiállítás a komáromi Limes Galériában.
A Ferencváros több mint öt hónap után ünnepelhetett ismét hazai bajnoki győzelmet.
Rogánhoz közeli újabb céget minősítettek le.
Napjainkban nehéz olyan művészeti kiállítással előrukkolni, amely eléri az emberek ingerküszöbét, fenntartja a figyelmet és maradandó élményt nyújt.
Mintegy 135 gyermek részvételével tartották meg szombat délelőtt a XI. „Messzeringó gyerekkorom világa...
Szerző: KGN
A Szarvas Gábor adai születésű nyelvész tiszteletére szervezett nyelvművelő napok rendezvénysorozata szombaton Adán koszorúzási ünnepséggel és a Szarvas Gábor-díj ünnepélyes átadásával, illetve tudományos tanácskozással
Szerző: csin
Hétvégén indult idei útjára az Ötösfogat: Bácsgyulafalva, Bezdán, Csonoplya, Nemesmilitics, Zombor közös művelődési eseménysorozata.
A zombori Magyar Polgári ban telt ház előtt mutatkozott be a főleg fiatalokból álló
Szerző: lmt
Szombaton délután Csókán, a művelődési ház színháztermében egyéni énekesek, hangszerszólisták és népdalkórusok léptek színpadra a X. Magyar Nemzeti Népdalkórus Fesztiválon és KÓTA Minősítő Versenyen.
Szerző: ger
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Helyes és támogatandó az az alapfelvetés, hogy a rendszer működését belülről ismerő szakemberek – nemcsak ügyvédek, hanem jogtanácsosok, könyvvizsgálók, könyvelők és tranzakciós tanácsadók – vállaljanak felelősséget, segítsék az egyes ügyek feltárását – véli Horváth Lóránt. Szerinte azonban nem boszorkányüldözésre, hanem a tényleges haszonélvezőkig elérő, bizonyítékokon alapuló elszámoltatásra van szükség.
Milyen filmeket tiltottak be, és hogyan kerülték meg a forradalom tabuját a magyar filmesek a Kádár-rendszerben? Interjú Gelencsér Gábor filmtörténésszel.
A kortárs rapszövegekbe kezd visszatérni (vagy megérkezni?) a konfesszió, mint irányvonal – és úgy néz ki, hogy az esendőség be- és felvállalása kelendő.
A Wavy inkább kiadóként, alkotói közösségként folytatja, mivel a tagok „több, egymástól eltérő kreatív és zenei irányba képzelik el a jövőt”.
Peter Zumthor svájci építész műveiről 3D-s dokumentumfilmet készített Wim Wenders, akitől a világpremier után a velencei filmfesztiválon kérdezhettünk – az épületeken kívül Werner Herzogról, Siri Hustvedtről és James Cameronról, valamint Al Pacinóról és Robert de Niróról.
Ha a bűn és bűnhődés isteni akarat, megváltásnak is kell lennie. A Katona József Színház Kamrája klausztrofób terének mattfekete felületei felerősítik a kultikus regényből készült kultikus film erőszakrevüjét, a színpadon is fenyegetőnek ható passiójátékot.
Kevin Macdonald Oscar-díjas skót filmrendező, a szintén Oscar-díjas magyar emigráns forgatókönyvíró, Pressburger Imre unokája. Gyökereit kutatva Borsodig és a Bánságig is eljutott, nagyapja kalandos életéről könyvet írt, nemrég felvette a magyar állampolgárságot, az idei CineFesten pedig az Európai Mozi Nagykövete díjjal tüntették ki. Könnyebb dolga volt-e egy híres filmessel a felmenői között, és milyen emlékeket őriz a nagyapjáról? Kik a kedvenc magyar filmesei és melyik színésznővel forgatna…
Gyászol a filmes világ: 90 éves korában elhunyt Walter Koenig, akit világszerte a Star Trek legendás Pavel Chekovjaként ismertek és szerettek.
Nem kímélte a Reddit népe a zenészt.
Különleges díjat adtak át Budapesten.