#matolcsy györgy
A volt miniszterelnök azt mondta, az unokájával nyaralnak a francia fővárosban.
+4 hasonló
Irtózatos pénzekhez jutott és irtózatos pénzek tűntek el a volt jegybankelnök 12 éves hivatali ideje alatt.
A nyomozás során szükségessé vált a meghallgatásuk. A bíróság nem találta aránytalannak az elfogatóparancs kiadását.
+12 hasonló
Technikai jellegű kérdés, hogy előzetes letartóztatásból is megjelenhessen az MNB-botrányt vizsgáló parlamenti bizottság előtt a volt jegybankelnök.
+9 hasonló
A jegybanki alapítványok kifosztása nem direkt lopással, hanem szofisztikáltabb módszerekkel zajlott. A trükkös módon lenyúlt milliárdok megfogása is trükkös módszereket igényel.
Matolcsy György a teljes megtakarítását, 30 millió forintot ajánlott fel óvadékként, hogy elkerülje a letartóztatását, a bíróság azonban elutasította az ajánlatot.
+8 hasonló
Hogy pontosan mire ment a jegybanki alapítványok pénze, az még a kiperelt dokumentumok megismerése után sem világos.
+5 hasonló
Március 4-én lépett hivatalba az új jegybankelnök, egy március 5-i megállapodás visszaható hatállyal semmissé tette volna a közvagyont magánvagyonná alakító kölcsönszerződést. A cégbírósági dokumentumok között azonban nem találtuk nyomát, és ketten még napokig úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna.
Nem könnyű a kedvére tenni.
A volt jegybankelnök bevallásaiból nem lehet kiolvasni, hova tűntette el a sok százmillió forintnyi jövedelmét.
Az MNB 2015-ben 4,5 milliárd forintért vásárolta meg a Tizianónak tulajdonított festményt. A mű szerzősége és eredettörténete máig kérdéseket vet fel.
+3 hasonló
A miniszterelnök szerint Schiffer a Fidesz és a Mi Hazánk alkalmazottjaként működik.
+2 hasonló
Újabb dokumentumok váltak nyilvánossá az Orbán-kormányok működéséről: ezúttal a 2011-es kormányülések összefoglalóit tették közzé. A feljegyzésekből kiderül, milyen ügyekről tárgyaltak a miniszterek az alaptörvény elfogadásától a nyugdíjrendszer átalakításán át a Malév helyzetéig.
+3 hasonló
Több százmilliós bevételből hogyhogy csak harminc millió megtakarítás maradt?
Akadnak kérdések az Optima részvénycsomagjának átadása és jóváírása körül.
+2 hasonló
Az indoklás szerint az eredeti szerződésben vállalt feladatok teljesítésére a továbbiakban „nem tartottak igényt”.
+2 hasonló
A GTC-csoport az MNB-botrány egyik központi szereplője. Mi történt? A HVG azt írja, hogy 23,8 milliárd forinttal szállítja le alaptőkéjét a GTC Origine Investments Zrt., a jegybanki alapítványi vagyon jelentős részét elnyelő ingatlancsoport magyarországi cége. Részletek. A lépésre azért van szükség, mert a vállalat évek óta veszteséges, saját tőkéje pedig tavaly év végén már 6,6 […]
+2 hasonló
A Fővárosi Törvényszék pénteken egy hónapra elrendelte Matolcsy György volt jegybankelnök letartóztatását. Mi történt? A Matolcsy György vezette jegybanki alapítvány három év alatt 242 millió forinttal támogatta volna a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnáziumot, de 2025-ben forráshiányra hivatkozva megszüntette az együttműködést. Az iskola fenntartója ezután a Magyar Nemzeti Bankhoz fordult – írta meg a Telex […]
A Magyar Nemzeti Bank körüli botrányok és Matolcsy György letartóztatása közepette nemcsak a súlyos gazdasági vádak, hanem a jogi védelem is felkeltette a figyelmet. A volt jegybankelnök védelmét Dr. Bátki Pál ügyvéd látja el, akinek felbukkanása váratlan nosztalgiahullámot indított el a közösségi médiában.
Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.
+2 hasonló