#Politika

0 komment

Kitiltanák a politikusokat a sportszervezetek vezetéséből

Benyújtották az Országgyűlésnek a törvényjavaslatot, amely kizárná a jelenlegi és volt politikusokat a sportszervezetek vezetéséből. Kálnoki-Kiss Attila szerint a cél, hogy a klubok szakmai működését és értékesítését ne a politikai kapcsolatok határozzák meg. Deutsch Tamás alkotmányellenesnek tartja a javaslatot. Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a…
0 komment

Megijedtek a fideszesek egy társasjátéktól, ami azt üzeni a gyerekeknek, hogy merjenek hinni az álmaikban

Az Emberség Erejével Alapítvány aznap tartott játékos foglalkozást egy iskolában, amikor a parlament elfogadta az új gyermekvédelmi törvényt. Hiába kiáltott egyből genderlobbit a Fidesz, a két dolognak semmi köze egymáshoz, ráadásul a társasjáték már az Orbán-kormány alatt is megjárta az iskolákat.
0 komment

Most akkor hogy teljesített a gazdaság Orbánék alatt a régiós versenytársainkhoz képest?

A fideszes Szalai Piroska szerint majdnem mindenkit lehagytunk gazdasági növekedésben, Magyar Péter szerint a legrosszabbak voltunk Közép-Európában. Mi az igazság?
0 komment

Nem mondhatni, hogy egy emberként álltak volna be a tiszások Magyar Péter migránsozása mögé

Kevés kormánypárti politikus posztolt a közösségi médiában a franciaországi zavargásokról, és közülük is mindössze hárman kötötték össze a történteket a bevándorlással. Volt, aki finoman még kritizálta is a miniszterelnök keretezését.
0 komment

„Jogfejlődésünknek ne véghatára légy te zárókő, hanem egy új, a múltak tapasztalatain okuló még hatalmasabb korszaknak jelző oszlopa”

Dátum 2026. október 21. kuriasajto2 2026. 10. 21., sze – 09:47 Éppen 130 évvel ezelőtt, 1896. október 20-án, az ezredévi ünnepségsorozat keretében helyezték el a Kossuth téri Igazságügyi Palota – a „Királyi Kúria” – eredeti zárókövét. Erre az ünnepi alkalomra emlékezve tartotta meg 2026. október 20-án az ítélkezési szünetet követő évadnyitó, ünnepi Teljes Ülését a Kúria. A Teljes Ülésen Dr. Beliznai Kinga, a Kúria főtanácsadója idézte fel a zárókőletétel…
0 komment

Szerbia választ: Orbán sorsára jut-e Vučić?

Az előrehozott választás tétje hasonló az áprilisi magyarországi választásokéhoz. Azaz, megbukik-e Szerbiában is az autoriter rendszer. A részvétel változatlanul magasabb a szokottnál, egy független szerbiai civil szervezet legfrissebb adatai szerint 16 óráig a jogosultak több mint 56 százaléka adta le voksát. Az előző választáson ugyanebben az időpontban alig haladta meg a 40 százalékot a részvétel.
0 komment

Vidéki prókátor: a Mi Hazánk neve mostantól Nása Rogyina

Magyar Pétert, Schmidt Máriát és a Vidéki prókátor néven ismert Fülöp Botondot egyaránt "kiakasztotta" Toroczkai László októbert 23-i beszéde. A Vidéki prókátor a továbbiakban a Mi Hazánkra a párt nevének orosz megfelelőjével fog hivatkozni. Toroczkai szerint a miniszterelnök és Schmidt Mária is elnézte a naptárt.
0 komment

A NER működése egy volt minisztériumi vezető szemével

Álruhát öltött és parókát viselt, ha Pintér Béla-színdarabra ment vagy Hatvanpusztára látogatott. Bár az elmúlt 12 évet a közigazgatás legfelső szintjén töltötte HR-esként, Kovács Márta 2025-ben csatlakozott az egyik Tisza Szigethez. A Fiala Jánossal folytatott beszélgetésben szó esik arról is, hogy Presser Gábort a NER politikai tényezőként kezelte, ezért koncertjére kockázatos volt elmennie az Orbán-kormány közszolgáinak.
0 komment

Szalay-Bobrovniczkyék hazudtak a NATO-nak a honvédség létszámával kapcsolatban

A Tisza-kormánynak módosítania kellett a Magyar Honvédség korábbi, a NATO-nak leadott létszámadatait. Ugyanis a valós létszámhoz képest mintegy 2500 katonával nagyobbnak jelentette a honvédséget Szalay-Bobrovniczky Kristóf tárcája 2023-ban.
0 komment

Vučićék bukása után hirtelen eszébe jutott az igazmondás a Vajdasági RTV-nek

Egy nap sem kellett hozzá, hogy Aleksandar Vučić pártjának választási veresége után a tartományi közmédia hirtelen szembenézzen a saját múltjával. A Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) hétfőn élő adásban kért bocsánatot az évekig tartó egyoldalú tájékoztatásért, az első csatorna megbízott főszerkesztője pedig távozott. A televíziónál már korábban is tiltakoztak a politikai befolyás és a propaganda miatt.

Bejelentkezés vagy regisztráció