#Politika

0 komment

Végzetes hiba miatt ránthatják ki a gyeplőt Trump kezéből – Drámai fordulóponthoz értünk

Pontosan egy hét múlva ítéletet mondanak az amerikaiak Donald Trump eddigi elnöki teljesítményéről. November 3-án félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, amelyen számos kormányzói és más állami tisztségviselői poszt mellett az is eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a szövetségi törvényhozásban, azaz a Kongresszusban. A Reuters és az Ipsos tegnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a demokraták 53-44 arányban vezetnek Trump republikánusaival szemben a biztos…
0 komment

A Fidesz Forsthoffer Ágnest támadja, amiért szóvá tette Kövér László bengáli tigrises kijelentését

A Fidesz-frakció keddi közleményében azt állítja, hogy Forsthoffer Ágnes végigasszisztálja Magyar Péter ámokfutását, majd Kövér Lászlót vádolja gyűlöletkeltéssel. A volt házelnöktől nemrég a Hír TV-ben azt kérdezték, hogy a Fidesz miért nem vett részt a kormány által szervezett október 23-ai megemlékezésen, amire Kövér azt mondta: ünnepeljen velük jó néhány éhes bengáli tigris.
0 komment

Magyar szerint ezért nem emelik az árakat az általuk adott támogatások

Nehéz helyzetben lévő építőiparról beszélünk – kezdte a válaszát a miniszterelnök arra kérdésre, nem lesz-e túlfűtött az építőipar, hasonlóan az Orbán-kormányok által adott támogatáshoz.
0 komment

Aki már megkötötte az adásvételi szerződést, kap 15 napot, ha a régi feltételekkel vehesse fel a hitelt

A hitelrprogrammal kapcsolatos kormányrendelet a pénzügyminiszter szerint holnap jelenik meg, de a bankoknak néhány napba beletelhet, míg átállnak az új rendszerre.
0 komment

Donald Tusk odaszúrt Orbánnak, miután felmerült a neve az ENSZ főtitkári posztjára

Gúnyosan reagált Donald Tusk lengyel miniszterelnök arra az értesülésre, miszerint az Egyesült Államokban Orbán Viktort is lehetséges jelöltként emlegetik az ENSZ főtitkári tisztségére. Tusk mosolyogva azt mondta, nem hallott a felvetésről, majd egy korábbi, hasonló híresztelésre utalva szórakoztatónak nevezte az elképzelést.

Bejelentkezés vagy regisztráció