#Politika
"Nem hinném" - reagált Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Telex Facebook-oldalán arra a cikkre, amelyben a lap arról számolt be, hogy a 2027-es költségvetési tervezetben továbbra is szerepel a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásokra fordítható, fejenként 73 millió forintos kerete.
Már két hete zajlik a jövő évi költségvetés beharangozója, a miniszterelnök többórányi mesével traktált bennünket a parlamentben, majd körbe-roadshow-zta a médiát, előre magyarázva a bizonyítványát.
Alaksandar Vucsics társaságában mondott köszöntőt Orbán Viktor. A két politikus megerősítette a barátságukat, és azt mondták: visszajövünk.
Donald Tusk szerint a köztársasági elnök rombolja jogállamot a jobboldali ellenzékkel összefogva, miközben ő vádolja alkotmánysértéssel a kormányt.
Elon Musk több mint 445 millió dollárt fordított a republikánusok támogatására a jelenlegi félidős választási kampányban, amivel a modern amerikai politikatörténet legnagyobb, egyetlen ciklus alatti egyéni adományozójává vált - írja a Guardian.
Folytatja együttműködését a leköszönő szerb elnök a Fidesz vezetőjével.
Súlyos vereség fenyegetésére hívta fel saját pártja figyelmét Ted Cruz texasi republikánus szenátor a november 3-i félidős választások előtt - írja a Hill. Az amerikai politikus szerint a demokraták kiemelkedő részvételi hajlandósága miatt a republikánusok akár nyolc szenátusi helyet is elveszíthetnek, sőt Texasban minden állami szintű megmérettetésen alulmaradhatnak, ha a szavazóik nem mennek el voksolni.
A Tisza Párt képviselője történelmi tudásával szeretett volna büszkélkedni.
A korábbi magyar miniszterelnök és Aleksandar Vucic egy közös videóval jelentkeztek.
„Az igaz barátok még jobb barátok is lesznek nehéz időkben” – mondta Orbán, aki akkor is felhívta Vucicot, miután a szerb elnök elbukta a választást.
„Az Orbán-kormány azért tudott ilyen sokáig hatalomban maradni, mert sikeresen torzította az információt.” – jelentette ki Krekó a Kontroll stúdiójában. Az ELTE oktatója szerint a Fidesz gyakorlatilag egy virtulás valóságban tartotta az országot az elmúlt 16 évben.
Sőt, a bukott szerb elnök szerint – aki az apja házában látja vendégül a Fidesz elnökét – vissza is fognak térni.
Lehet, hogy Orbán Viktor nevét azért dobták be az ENSZ-főtitkári versenybe, hogy utána megkönnyebbülve fogadjanak valaki mást. A brit Times által ismertetett forgatókönyv szerint Washington így segítheti az emirátusi Lana Nusseibeh megválasztását, akinek diplomáciai tapasztalatából nincs hiány, országa szudáni szerepvállalása miatt azonban az ő jelöltsége is komoly kérdéseket vet fel.
Törökország pénteken hivatalosan is jelölte Feridun Sinirlioglut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárát az ENSZ főtitkári posztjára - közölte a török külügyminisztérium.
A Tisza-kormány november 4-re halasztotta a kommunista állambiztonsági iratok közzétételét, de akkor sem válik hozzáférhetővé a teljes dokumentumállomány.
Sapkás Piréz youtuberként találta meg egy kereskedelmi tévés műsor, az Árulók szereplői között. Volt már éles vitája Gulyás Mártonnal és Vona Gáborral is, de miért megengedőbb közben a fideszes influenszer Vasvári Viviennel? Interjú a videóssal, aki szerint a magyar társadalomban még mindig ott vannak azok a dolgok, amik megágyaztak a Fidesznek.
A korábbi halasztás után Magyar Péter miniszterelnök szombat délután a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy november 4-én nyilvánosságra hozzák a rendszerváltás óta viták kereszttüzében álló úgynevezett ügynökaktákat. A kormányfő a döntést a TISZA egyik legfontosabb politikai és erkölcsi vállalásaként értékelte.
A végrehajtási visszaéléseket vizsgálja.
Az étkezési utalványok értékének újabb emelését kezdeményezte Marius Budăi volt munkaügyi miniszter és Adrian Solomon, a Szociáldemokrata Párt (PSD) két parlamenti képviselője, akik október 28-án nyújtották be törvényjavaslatukat a szenátushoz. A tervezet a 2018/165-ös törvényt módosítaná,
és a jelenlegi 45 lejről 50 lejre növelné az egy munkanapra adható étkezési utalvány maximális értékét.
Az ötlejes emelés egy olyan alkalmazottnál, aki havonta 20 ledolgozott nap után kap utalványt, 100…
Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a legfeljebb 150 euró értékű külföldi postai küldemények áfamentességének eltörléséről és a felhasználóknak a digitális platformokon szerzett jövedelmének megadóztatásáról szóló törvényeket – jelentette az Ekonomicsna Pravda (EP) a vonatkozó 16051-1Tovább »