#Politika
Toroczkai László szerint Rácz Andrásnak kell helyet csinálni a Magyar Külügyi Intézet élén.
Nacsa Lőrinc jóvoltából derültek ki a részletek.
Kommunikációs szempontból jobban járt a kormány, hogy nem a sajtóból derült ki Feledy Botond és Lázár János minisztériumának üzleti kapcsolata, hanem még előtte meghoztak egy keménynek tűnő, de jól magyarázható döntést - így értékelte a Feledy-botrányt a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Mivel a Tisza kormány több tagjának, köztük a miniszterelnöknek is van fideszes múltja, Virág Andrea szerint most szándékosan hangsúlyozzák azt, hogy Feledy esetében sem maga a kapcsolat, hanem annak az…
A Magyar Külügyi Intézet igazgatójától felvételkor megkérdezték, támadható-e bármivel. Nemmel felelt.
Mozgalmas napja van az Országgyűlésnek.
A parlament soron következő feladata a legfőbb ügyész titkos szavazással történő megválasztása.
Hiába jut több pénz az oktatásra, ez még a válságból való kilábalásra sem lesz elég – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
November 3-án tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban. Nagyjából 250 millió amerikai állampolgár jogosult a szavazásra, és több mint 50 millió választó már előzetesen leadta a voksát személyesen vagy levélben. Az amerikai választók a 435 fős Képviselőház teljes összetételéről és a 100 fős Szenátus 35 szenátoráról döntenek. A Portfolio folyamatosan nyomon követi a választás eseményeit, eredményeit, cikkekben és a címlapról elérhető infografikán is.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság friss jelentése szerint jelentős eróziót okozott a paksi fenékküszöb építése. A sodrás miatt utólagos kőszórással kell megerősíteni a medret a műtárgy alatt. A felgyorsult víz nemcsak az építménynél, hanem attól távolabb is erodálhatja a folyó medrét.
Ki fog derülni, hogy jobban működött az ország korábban – mondta el a Fidesz országgyűlési képviselője, aki szerint a miniszterelnök nekiviszi a falnak a magyar gazdaságot.
A kampányban még 25 százalék hangzott el.
Szabadság
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter bejelentette: nem kellene többletadóval sújtani azon tömbházlakások tulajdonosait, akik jóhiszeműen beüvegeztették a lakásuk erkélyét, hanem inkább segíteni kellene őket, hogy tisztázzák lakásuk jogi helyzetét felesleges költségek és utánajárások nélkül. Az idén augusztusban életbe lépett, a városrendezési törvénykönyvre vonatkozó törvény ugyanis azt írja elő, hogy az engedély nélkül beüvegezett erkélyek és építmények esetén 100%-os többletadót kell majd…
Heves parlamenti szóváltást váltott ki Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának menesztése, amelyet felesége, Máthé Zsuzsa KDNP-s képviselő személyes ügyként hozott szóba. Forsthoffer Ágnes házelnök többször is megpróbálta megvonni tőle a szót, de a képviselő folytatta férje védelmét. A november 2-án leváltott intézményvezető szerint az Operaház átvilágítása során nem biztosítottak számára lehetőséget az álláspontja ismertetésére.
Erre nem sok példát láttunk eddig.
„Csapás a besúgókra: minden családban áruló” címmel közölt cikket a horvát Vecernji List napilap arról, hogy Magyarország a kommunista múlttal való szembenézés jegyében nyilvánosságra hozza az egykori állambiztonsági szolgálatok iratait. Az intézkedést Magyar Péter miniszterelnök kezdeményezte, és a döntés mintegy 50-60 ezer embert érinthet, akiknek neve szerepel a dokumentumokban. A történészek szerint az érintettek körülbelül tíz százaléka még életben van, így a lépés nemcsak történelmi,…
Magyar Péter posztban reagált Feledy Botond, a Magyar Külügyi Intézet vezetőjének felmentésére. A miniszterelnök azt írta, Feledynek felajánlották a lemondás lehetőségét, de ő nem élt vele.
A Magyar Péter vezette kormány megvonná az élethosszig járó állami juttatásokat azoktól a volt köztársasági elnököktől, akik nem töltötték ki hivatali idejüket. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy megszüntetik a korábbi államfők évi több tízmillió forintos, jótékony célokra fordítható támogatási keretét.
Tanács Zoltán miniszter a Magyar Tudomány Napja alkalmából méltatta a hazai tudományosságot, emlékeztetve Marx György atomfizikus munkásságára és a Manhattan tervben részt vevő magyar tudósok teljesítményére.
Akár mindkét kongresszusi házban elveszíthetik többségüket a republikánusok a keddi amerikai félidős választáson. A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump pártja a korábban biztosnak tartott konzervatív államokban is bajba kerülhet, a demokraták pedig történelmi győzelmet arathatnak. Mi történt? A vártnál is súlyosabb vereséget szenvedhetnek a republikánusok a november 3-i amerikai félidős választásokon – erről a Telex írt […]
Csípős hangulatban indult az országgyűlés.