#Politika
ATV
Ennyiért vették meg Varga Judit és Magyar Péter balatonhenyei házát.
Aleksandar Vucic az apja házában látta vendégül Orbán Viktort, erről az X-en tett közzé videót. A felvételen Orbán arról beszélt, hogy Vucic biztos lehet benne: ő mindig mellette lesz.
Kicsinyesnek nevezte a kormányfő prágai szavait az elemző.
A volt miniszterelnök a szerbiai választási vereség után Aleksandar Vučićcsal találkozott, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjével is egyeztetett, Milorad Dodik vendégeként pedig egy estét töltött Bosznia-Hercegovinában.
Bárándy Gergely ügyvéd szerint Orbán Viktor alkotmányos renddel kapcsolatos kijelentése politikailag kifogásolható és veszélyes áthallásokat hordoz, de nem meríti ki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló felhívás bűncselekményét. Az ügyvéd arról is beszélt, milyen körülmények között kell Matolcsy Györgyöt a parlamenti vizsgálóbizottság elé szállítani.
Ősszel érdemi elmozdulás sem a kormánypárt, sem a legnagyobb ellenzéki párt támogatottságában nem látszik, ami önmagában jelzi, hogy nem egy megszokott kormányváltás zajlott le idén tavasszal.
Orbán Viktor egy versrészlettel jelentkezett mindenszentek napján.
Karácsony Gergely pedig köszönetet mondott azoknak, akik munkájukkal segítik a temetőkbe látogatókat.
Politika
S_Georgina
2026. 11. 01., v - 08:40
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2026 - Az oktatási és a művelődési intézmények fejlesztése került középpontba a Magyar Összefogás Topolya községi kampánykörútján. A lista képviselőjelöltjei Zentagunarason, Bácskossuthfalván és Topolyán tekintették meg a…
Beszédes mondattal zárták a videót.
A Tisza simán megnyerte az orosházi választókörzetet. Fél évvel a kormányváltás után lecsengett a választás előtti őrület: a tiszások elcsendesedtek, a Fidesz pedig csak az önkormányzatban politizál. A helyiek többsége türelmes a kormánnyal, a fideszesek viszont továbbra is gyűlölik Magyar Pétert.
Túlzás nélkül lázban tartja a világ jelentős részének közvéleményét, hogy Orbán Viktorból tényleg ENSZ-főtitkár lesz-e. A realitást, a mögöttes szándékokat, olykor konspirációkat Európától Amerikáig találgatják.
Szent-Iványi István külpolitikai szakértő szerint nagyon kevés esélye van annak, hogy Orbán Viktor az ENSZ következő főtitkára legyen. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról beszélt, hogy Donald Trump felvetése inkább politikai trollkodás lehet, mint valódi jelölési szándék. A szakértő a szerbiai választás eredményét is értékelte: szerinte a Vucsics-rendszer bukása számos tanulsággal szolgálhat Magyarország számára, hiszen a két politikai berendezkedés között feltűnő párhuzamok vannak.
Orbán pályafutása során hatalmánál fogva józan versus józantalan ész, bírvágy versus szolgálat, szövevény versus értékbecslés, kártékonyság versus észszerűség között választhatott. A végkifejlet katasztrofális.
"Nem hinném" - reagált Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Telex Facebook-oldalán arra a cikkre, amelyben a lap arról számolt be, hogy a 2027-es költségvetési tervezetben továbbra is szerepel a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásokra fordítható, fejenként 73 millió forintos kerete.
Már két hete zajlik a jövő évi költségvetés beharangozója, a miniszterelnök többórányi mesével traktált bennünket a parlamentben, majd körbe-roadshow-zta a médiát, előre magyarázva a bizonyítványát.
Alaksandar Vucsics társaságában mondott köszöntőt Orbán Viktor. A két politikus megerősítette a barátságukat, és azt mondták: visszajövünk.
Donald Tusk szerint a köztársasági elnök rombolja jogállamot a jobboldali ellenzékkel összefogva, miközben ő vádolja alkotmánysértéssel a kormányt.
Elon Musk több mint 445 millió dollárt fordított a republikánusok támogatására a jelenlegi félidős választási kampányban, amivel a modern amerikai politikatörténet legnagyobb, egyetlen ciklus alatti egyéni adományozójává vált - írja a Guardian.
Folytatja együttműködését a leköszönő szerb elnök a Fidesz vezetőjével.