#Politika
A Fehér Ház hivatalos csatornáján jelent meg a meglepő közlemény.
+1 hasonló
Jó estét, elnök úr! Mi a helyzet? – így kezdődik az a rövid interjú Orbán Viktorral, ami a Helyzet Facebook-oldalára került ki néhány órával ezelőtt.
+1 hasonló
Trump két éve korszakváltást, mély jobboldali fordulatot ígérő győzelmet aratott – hogy aztán a felhatalmazást rekordidő alatt lenullázza olyan irracionális lépésekkel, mint a vám- és az iráni háború. Ez olyan dühöt szült, hogy még a demokraták relatív népszerűtlensége és belharcai sem tudták megakadályozni földcsuszamlásszerű győzelmüket. A kampányra már látványosan leépült és toxikus Trump azt kérte a szavazóktól, hogy képzeljék el, az ő neve is ott van a szavazólapon. Elképzelték.
+1 hasonló
A kiégés megelőzéséről szóló törvénytervezet a szakbizottságok szerint nincs kellően konkretizálva, a képviselőház döntő házként elutasította.
+1 hasonló
Alias "Tibi".
+1 hasonló
A világ leggazdagabb embere rekordot jelentő összeget költött Trump pártjának kampányára, kevés sikerrel.
+1 hasonló
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
+1 hasonló
Köszönjük, hogy velünk tartottak.
+1 hasonló
A 2022-es háború előtt léteztek moszkvai szakmai kapcsolataik, de az elnöki és katonai levéltárak a külföldi kutatók számára addig is elzártak voltak – hangsúlyozta a főigazgató.
+1 hasonló
Újabb részletek derültek ki az Orbán-kormány és a kínai CATL akkumulátorgyártó között kötött szándéknyilatkozatból. A dokumentum szerint az állam és Debrecen önkormányzata jelentős kedvezményeket, infrastruktúra-fejlesztéseket és a külföldi vendégmunkások foglalkoztatásának támogatását helyezte kilátásba. Mi történt? Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt országgyűlési képviselője nyilvánosságra hozta a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium által 2022-ben kötött…
+1 hasonló
Ebbe már valaki belekotorászott!
A Demokrata Párt félidős választási győzelméről és jövőbeli feladatairól írt a közösségi média felületein az egykori amerikai elnök.
+1 hasonló
Donald Trump amerikai elnök megerősítette a New York Times-nak: elfogadja az időközi választások eredményeit.
Javában zajlik a félidős választás az Egyesült Államokban, New Yorkban a szavazatszámláló-gépek, Floridában az áradások okoznak kisebb fennakadásokat.
+1 hasonló
A Szabad Magyar Szó által megosztott felvétel információik szerint pár héttel az április 12-i választás előtt készült a levélszavazatokról.
+1 hasonló
A kirúgott orbánisták egy nyilvános poszt alatt egyeztettek szolidaritásról.
+1 hasonló
A vizsgálat mindenkire kiterjed majd, akinek az elmúlt öt évben szűnt meg a megbízatása, és azokra is, akik most töltik be, vagy a jövőben fogják betölteni ezeket a tisztségeket. A törvényt a Fidesz és a KDNP nem szavazta meg.
+1 hasonló
A miniszter a kulturális intézményrendszer átalakításának lassúságát a jogállami keretek betartásával indokolta.
+1 hasonló
A testépítő szlengből származik a kifejezés.
+1 hasonló
Havasi Balázs egy Deutsch Tamásnak címzett beszólással indította felszólalását a parlamentben. A sportvezetői összeférhetetlenségről szóló vitában az MTK elnökeként is érintett fideszes EP-képviselő később maga is szót kért, és élesen bírálta a törvényjavaslatot.
+1 hasonló