#Politika
Két hónappal meghosszabbították a volt NKA-alelnök letartóztatását.
+8 hasonló
A Zászlómenet hol csendben halad a Bem tér felé, hol felcsendül egy-egy népdal is a jobb hangú menetelők részéről, majd elhalkul.
de nem támogatja, hogy a Luca Niculescu vezette, részben szakértői, részben a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló kormány adókat emeljen – jelentette ki Csoma Botond.
Utódja hasonló területről érkezik.
Beszéltünk egy férfival, aki egy fehér galambot tartott a kezében: elmondása szerint egy békegalambot.
Idén elmarad az október 23-i Nyitott Parlament program.
Láthatóan jóval kisebb az érdeklődés a fideszes rendezvényre, mint a március 15-i Békemeneten.
Néhány órával a rendezvény kezdete előtt mozgósít a miniszterelnök.
Süt a nap a Műegyetem előtt, békésen várakozik az egyelőre szellős tömeg, amikor kiabálásra és egy kisebb, gyorsan mozgó csoport zavarja fel az állóvizet:
A kormány és a főváros megállapodása jókora súlyt vesz le Budapest válláról.
+7 hasonló
Átlátszó
A majd’ két éve tüntető egyetemisták és a rezsim végső összecsapásra készülnek. Lehetséges-e a kormányváltás erőszak nélkül? Belgrádi antitudósítás.
Az Orbán-kormányhoz kötődő üzletemberek és politikai szereplők közül többen a Pegasus kémszoftverrel végzett megfigyelésektől tartanak. Panyi Szabolcs értesülései szerint Orbán Ráhel és Tiborcz István New Yorkból Londonba költözött, gyermekeiket brit magániskolákba íratták, és magyarországi vagyonukat is igyekeznek értékesíteni. Tiborcz korábbi üzlettársa, Jellinek Dániel pedig kész lehet egyezséget kötni a hatóságokkal, és terhelő információkat átadni a NER egykori elitjéről.
Az Egyesült Államokból az Egyesült Királyságba költözött Orbán Ráhel férjével, Tiborcz Istvánnal – írja Panyi Szabolcs a VSquare portál hírlevelében.
+3 hasonló
A rendőrség több esetet is regisztrált.
Húsz éve, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján súlyos zavargásokba torkollott a délutáni ünnepség. A budapesti zavargások és rendőri oszlatások során a hivatalos jelentések szerint 141 és 195 közötti tüntető, valamint 80 rendőr sérült meg. A sérülések között szerepeltek gumilövedék okozta sebek, csonttörések, szemkilövések, valamint politikusokat és járókelőket ért bántalmazások is. A zavargások nem előzmények nélkül törtek ki, szeptember közepén a Magyar Televízió akkori székházát…
Újabb lépést tett a kormány a norvég és az EGT-támogatások magyarországi felhasználásáról szóló megállapodások véglegesítése felé. Az erről szóló, Magyar Péter miniszterelnök által jegyzett 1344/2026. (X. 22.) számú kormányhatározat az október 22-i Magyar Közlönyben jelent meg.
Egész napos élő műsorunkban együtt emlékezünk többek között Romsics Ignáccal, Ungváry Krisztiánnal és Katona Csabával. Közvetítjük a nap eseményeit a zászlófelvonástól, az ellenzéki megemlékezéseken keresztül Magyar Péter miniszterelnök Kossuth téri beszédéig.
Elsőként a Kossuth térre hívta az ünneplőket.
Az emirátusok fővárosának különböző, bizarr jelenségekkel tarkított helyszínein kell megtalálni a járókelők között elvegyülni próbáló Ádámot.
+8 hasonló
Lezárult a szavazás a nagyváradi részvételi költségvetés idei kiadásában, és kialakult a lakosok által javasolt projektek végleges rangsora. A 39 benyújtott kezdeményezésre összesen 4419 szavazat érkezett, ebből 3363-at az interneten, 1056-ot pedig személyesen adtak le, írja közleményében a polgármesteri hivatal.
Az önkormányzat eredetileg 1,5 millió lejt különített el a nyertes ötletek megvalósítására. A rangsor első 15 helyezettjének összköltsége 1 millió 475 ezer lej, így ezek a…